A háziasszony elfordul egy percre,
kézfejével könnyeit letörli,
de aztán már mosolyogva nézi
ahogy a gazda a pálinkáját tölti.
Cserzett arcú férfiak ledöntik az ártányt,
a böllér kezében megvillan a kés;
ősi rituálé, véres parasztünnep
hűvös hajnalban a disznóölés.
Habzik a forró vér a zománcos tálban…
Vasas ízét tán a késtől nyeri el?
– tűnődöm később, mikor már a torkom
fűszeres, hagymás sült vért nyeldekel.
Szorgos, fürge kezek szeletelnek, nyesnek,
amott egy teknőben kolbászhús halom;
enyhül a feszültség, feledve az Állat,
már csak a Húst látja a sokadalom.
Mikor estére minden a helyére,
kamrába, üstbe vagy a füstre kerül,
a terített asztal mellett borozókra
a biztonság zsíros csendje terül.
