Élet
– Emlék egy hajléktalanszállásról –
…tompán kelünk, fingunk, alszunk még félig.
ő motyog és rögtön dobozával
zörög: papírt, csikket bont – lassan, nézi,
majd húsos ajkai közül kibuggyan
lepedékes nyelve és a nyálat
vastagon végignyalja a száraz,
sodort újságon, orrán szív s a turha
durva, rángó nyeléssel nyakán, csúszik
a gyomrába, s míg hunyt szemmel élvezi
a kevert dohány szagát (mérgezi
már most magát), lágyan tartja, búcsúzik
tőle, másik keze öngyújtót matat;
rágyújt s füstjében szürke, fényteli
szeme mindörökké szememben marad…
