Ihlette a Rózsalány
Mikor a világ elől elmenekültem
És bennem kavarogtak a magányos érzések
Mikor csak a halálba szenderültem
Fojtó öreges kezek használt késében
Akkor.
Rád néztem, mint fehér hóra
Kinek heges keze több volt
Több volt mint egy szál tövises rózsa
Belőled a remény szeretete szólt.
Akkor.
Te magad vagy az Isten.
Egyedüli utamon te még itt vagy
És nem tudom most milyen ez az ihlet
Mert rólad énekel minden pillanat.
Most is.
Tekinteted szétboncolja lelkem
Keresed kutatod bennem a megoldást
Bőröd a keleti gyémántos selyem
Várja a végső igaz megváltást.
Most is.
De Te, a teremtés csodája
Tudod hogy mit és hogyan élek meg
És Te vagy az élet oltára
Amit szívemmel díszítenék fel.
Örökre.
Így hát vérző meghasadt lényem
Nem képes megnyugodni
Én az utolsó esélyt kérem.
Hogy rólad tudjon dalolni.
Örökre.
