Jönnek égő szavak, térek magamhoz
nem kérdezem, „Miért oly hosszú az éj?”
józanságom bölcsebbé tesz, haraghoz
nem vezet, eddig mély vizem már sekély.
Várnak hófehér vonatok álmomban,
piros sorompók, pipacsos zöld rétek,
lépcsőkre tett rózsák, tini lányokban
bujkáló duzzadó, félős remények.
Hol vannak már a füstös gőzmozdonyok,
a gágogó vadludak, rőt vadkacsák
gyermekeim játékai, koboldok?
Hol vannak már a pálinkák, a borok
fáradt hajnalok, remegő éjszakák –
hol vannak már a bús halotti torok?
