657. szám A Mi Kis Családunk

Kisalbert Tamás

Szerző:

Terjesztő

Fedél Nélkül 2019. szeptember 19. 657. szám

Kisalbert Tamás vagyok, 1955-ben születtem Hódmezővásárhelyen. Tősgyökeres vásárhelyi vagyok, a Szabadság téren laktam feleségemmel és 3 gyermekemmel.

Sajnos nem éltem példamutató életet, az ital hatalmába kerített és gépeztem is. Elveszítettük a lakásunkat, a gyermekeim nevelőszülőkhöz kerültek, elváltam. Utána laktam albérletben, de nem tudtam fizetni, majd hajléktalanná váltam, idegrendszeri problémákkal küzdöttem, rokkant nyugdíjas lettem. A nyugdíjam viszont nem volt elég a megélhetésemre, ezért akkori pártfogóm ajánlotta a Flaszter nevű újságot. 1998-ban elkezdtem terjeszteni, bejártam hivatalokba, vendéglátóhelyekre ajánlani az újságot, hogy ki­a­la­kítsam törzsvásárlókörömet. Pár hónap alatt sikerült is állandó vevőket szereznem és ahogy megismertek, biztattak, hogy szokjak le a káros szenvedélyemről.

Sok idő kellett, míg rájöttem, hogy le kell mondjak róla, mert így nem lehet élni, nem jó szemmel néznek rám az emberek.

A Flaszter újságot megszűnéséig terjesztettem és ekkoriban ajánlották figyelmembe a Fedél Nélkül utcalapot, hogy hasonló, mint a Flaszter, de nem aktualitásokkal, érdekességekkel foglalkozik, hanem kimondottan kultúrát terjesztő lap. 2010 óta terjesztője is vagyok.

A lap nagyon sokat segít nekem, erőt adott az új élethez. Már évek óta nem iszom, teljesen tiszta vagyok.

Tavaly az Év Ezredese díjat is elnyertem (mert 1000 darabnál több újságot adtam el az évben), amiért oklevelet kaptam. Hódmezővásárhelyen, Makón, Szegeden találkozhatnak velem a vásárlóim.

szöveg: Elekes Ágnes
fotó: Petri Annamária

terjesztői szám: 1674

terjesztő: 2010 óta

terjesztési helyszín:

Hódmezővásárhely
Makó – Szentes

 

Kapcsolódó írások