2020. március 18. DAY 5.
350 Ft felett jár az euró.
Tyrannosaurus jelmezben szegte meg egy ember Spanyolországban a kijárási tilalmat.
Bejelentett valamit Orbán Viktor. (…)
Magyarországon a betegek száma: 58.
Ma, mikor elmentem futni, eszembe jutott az általános iskolai tesitanárunk, aki azt mondta az egyik Cooper-teszt után, hogy ha jön majd a világvége, és futni kell, nekem ez nem lesz meg. Hát nézd.
Az is eszembe jutott, hogy mi lesz, ha elfáradok a blogírásban (második nap) (érdekes, hogy Erzsike néni nem látta bennem a hosszútávfutót, nem?). Shonda Rhimes szerint, aki a Grey’s Anatomynak a showrunnere (tökmindegy), az igazi írót az definiálja, hogy mindennap ír. Peti szerint a Shonda Rhimes kapja be, és különben szerintem is, mert hagyjuk már, hogy ez a szürke arcú, egérhangú, picsogó nő, a Meredith Grey, aki egy csicska intern, kúr a főnökével (GYÖNYÖRŰ, gyönyörű férfi), aki ráadásul házas, és még meg is találja a felesége, pedig a csávó elmenekült előle egy tök másik városba, és a nőnek még férfineve is van, valami Eddie, szóval van ennek a szerencsétlen embernek elég baja, és a Meredith Grey meg ilyen tinglitangli szar popszámok alatt frusztrálja, hogy akkor most elválik, vagy nem válik el, miközben a csávó éppen bemosakszik, mert valakinek a szíve már a gyomrán keresztül van kifordulva az üvegajtón túl. Szóval szerintem szar ez a sorozat. Szar ez a sorozat, és nem értem miért nem nézzük gyakrabban.
Figyeld meg, az lesz, hogy egyszer majd a Shonda Rhimes előtt állok, és magyarázkodnom kell, mert a fülébe jutott, hogy szapultam a Grey’s Anatomyt. Most mondhatnád, hogy jaj, Ágota, hogyan, HOGYAN fogsz a Shonda Rhimes előtt állni? Mikor? Hogyan? HOGYAN?
Hát figyelj. Nem azt mondom, hogy próféta vagyok.
Én épp csak annyit mondok, hogy írtam egy filmet, amiben a Föld bolygót a teljes pusztulás fenyegeti, és erre kitört a világjárvány. BAMM.
De erről még nem akarok beszélni.
Eddig mindig attól féltem, hogy mikor elmegyek futni, (igen, Erzsike, képzeld) szembejön valaki, akit ismerek. Most már attól is félek, hogy szembejön valaki, akit nem ismerek. És ha szembejön, márpedig szembejön, pedig te mindent megtettél, elfutottál egy távoli, kies vidékre, mint a Moszkva tér… akkor nagyon furcsán viselkedtek. Mert igazából: most akkor mi a szabály? Azt a szabályt megértettem, hogy maradj otthon, de menj a szabadba. Ezt a szabályt megértettem. Elindultam Budáról egyenesen Pest felé. De aztán, mikor futok a betonon, ami rossz a csípőmnek, és tombol a koronavírus a városban, és meglátok egy másik embert az utcán, aki szintén megértette a nulladik szabályt, hogy zárkózzon be, de ha akar, menjen ki sétálni, akkor fussak mögötte tisztes távolságban a járdán, de semmiképpen se közelítsek és előzzem meg? Fú, nagyon nehezen, de meg tudom csinálni, pedig vadul, erőszakos sebességgel futok.
Vagy kerüljem ki egy kicsi, zavarbaejtő félkörben? Odakocogsz, lekocogsz az útra, kis félkör, visszakocogsz a járdára, kicsit rányomsz, hogy érezze, hogy úristen, de idegesítően sétál, mikor te egy GÉP vagy, egy párduc, egy sportszobor… Különben is, nulladik szabály első fele, sietni kell haza, mit csoszog. Megelőzöd, kicsit szúrni kezd az oldalad, mert lehagytál egy gyalogost, de nem mutathatod ki, mit érzel, de azért közben mindketten egymás irányába pillantotok egyetlen másodpercre. Aha, megfertőztél, igen te is engem, köszi, köszi, csá. Minek jöttél ki. És te? Paraszt.
Ha nem egyértelmű, a félkört választottam. Mind a négy embernél.
Ja, de várj, várj, az, hogy kezet mosol, meg social distancing, az a mínuszegyedik szabály, nem az volt a kérdés. Nem vagyok fogyatékos. Vagy nyugdíjas.
Futás közben még az is eszembe jutott, egyszer csak bevillant, hogy évekkel ezelőtt voltam valami házibuliban, és mindenki szarrá volt készülve (nyilván csak én nem), és be akartam rakni a telefonomról a La La Land zenéjét, úgyhogy be is raktam, és mikor megszólalt a Ryan Gosling, oldalra fordultam, és annyit láttam, hogy mindenki az erkélyen áll.
És sír.
Igazi könnyekkel. Sír.
Tehát ez az egész mizéria lényegében már megtörtént velem egyszer egy tavasszal, Angyalföldön, reggel 7 és 9 között.
Akkor is jobb lett volna otthon maradni.
Összességében tehát, ez a futás nem volt jó élmény. Nyomasztott Erzsike néni, hogy megszegek szabályokat, amiket nem jól tudok, hogy már rég nem cigizek (csak néha), mégis fel-feljön valami gedva ilyenkor.
És tulajdonképpen miért? Miért nem cigizek? Azért, mert gondoltam, hogy ha már úgyis olyan kurva egészségesen élek, mert muszáj (másik poszt, másik poszt, nyugi, nyugi) akkor gondoltam, ennyi erővel…
És megérte? Megérte, hogy most ez van, ami van, és nem állok kéjelegve az erkélyen és gyakorlom kifújni füstből, hogy C19? Most a Krisztiánnak is mit mondjak? Vegye meg az Acqua di Giòt, amit szeret, ami nem csípett, meg okozott kiütést, ami a drágadezodoros posztomról jutott eszébe, és töltse úgy a végnapjait, ahogy akarja, kibaszott Armani PÁCBAN, vagy inkább tartalékoljon, mert még nyugodj meg Krisztián, még hátra van az élet?Amúgy vedd meg, jézusom, ne ezen múljon már! De meg még hátra van az élet is. Fogok én még Shonda Rhimes előtt állni lebaszva, ne aggódjatok.
2020. március 20. DAY 6.
Drasztikusan csökkent a légszennyezettség a világjárvány miatt.
Elmarad a cannes-i filmfesztivál.
Ferenc pápa megkérte Istent, hogy állítsa meg a járványt.
73-ra ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon.
3 vagy 4 órát aludtam összesen éjjel. Értelmetlenül népszerű lett a blog, és elkezdtem azt érezni, hogy az egész országban két embertől várnak el valamit: Orbán Viktortól és tőlem. Az egyiket nem értem.
Elég nyúzott vagyok, de azért nem kell olyan nagyon messzire menni, hogy rájöjjek, igazából mi bánt.
A Memory Foam párnám.
Az egész ott kezdődik, hogy rengeteg időt töltök (nem most, az előző világban) íróasztal előtti görnyedéssel, hogy olyan dolgokat írjak, amikért aztán nem szeretnek az emberek fizetni, mert azt gondolják, hogy ők is meg tudják írni. Ezt sokszor csak azután gondolják, hogy már megírtad nekik.
Ez az? De jó! Tök jó! Dehát ezt én is meg tudtam volna írni.
Hát, akkor add vissza.
Ja, nem, megtartom.
Jó, de akkor kifizeted?
Ja, LOL, nem. Ezt én is meg tudtam volna írni.
Ez kicsit fáj. Sok szinten, de a nyaki, háti részen nagyon. Megkérdeztem egyszer a gyógymasszőr boszorkánytól, a Tündétől, hogy egy tízes skálán…
„NYOLC!”
Jó, azért az nem olyan…
„ÁGOTA, A TÍZES ITT A LÉPCSŐN MÁR FEL NEM JÖN.”
Amúgy Tündének a bátyja olyan arc, hogy egyszer levágta a fülét egy baltával, aztán visszaragasztotta magának celuxszal. Ez szerintem valami, amin el lehet gondolkozni. Amikor majd mostanában megvágod magad lisztszeletelés közben.
Szóval ez a 8-as kripli fokozat is zavart, meg az, hogy tudtommal nem volt ikertestvérem az anyaméhben, mégis olyan, mintha elkezdett volna felnőni egy hátul a nyakamban.
Plusz a kutyám másik gazdájának, az Ivánnak, volt régebben egy gerincsérve, aminek egyetlen pillanatát sem éltem át közvetetten sem, mégis annyira belém van égve, hogy az ő gerincsérvét használom kifogásnak, ha engem hívnak, hogy segíteni kell költözni.
De most, ha jobban belegondolok, talán annyira mégsem félhetek a gerincsérvtől, ha egészen egy hónappal ezelőttig egy olyan széken ültem, amit már az 1800-as években is csak arra használtak volna, hogy verjék vele a nőket.
És megmondjam, miért használtam azt? Mert az volt a SZÉP. Mert PRIMITÍV vagyok. Mert nem akartam egy FEKETE irodai széket a szobába a VILÁGOS íróasztalomhoz, ami szétbassza a látványhangulatom.
Igen, inkább leszek nyomorék, minthogy csúnya széken üljek.
Igen, ennyire sötét vagyok.
Voltam.
Vettünk egy rendes, jó irodai széket.
(Volt fehér.)
És ez egy lavina.
Mert ha elkezdesz azon szorongani, hogy egyszer csak lebénulsz, vagy teljesen kifejlődik az ikertestvéred a nyakadban (esetleg még tehetségesebb is lesz mint te, vagy neadjisten őt kifizetik a munkáiért), továbbra sem fogod kihúzni magad, teszem azt, de hamar eljutsz a cicahátazós tornákhoz, meg a matracokhoz, meg labdákhoz, és ilyeneket is észreveszel, hogy Claire Foy igazából azért jó színésznő, mert ahogy a Crownban (höhö) üli le Erzsébet királynőt, úgy te nem tudnál ülni negyvenöt másodpercet sem.
És akkor megérkeztünk: a Memory Foam párna borzalmas.
Attól még tudnék édesdeden aludni, hogy konvojban szállítják a hullákat a világban, de az, hogy hirtelen arra riadok álmomból, hogy nem kapok levegőt, mert a párna ergonómiásan basztatja a torkom, az túlzás. Mintha az arcom és a mellkasom között (tehát a nyakadnál?) igen, aha, a nyakamnál (csodálkozol, hogy nem fizetnek), egy sodrófa pihenne. Miért akarnék egy sodrófán aludni?!
Hát én nem akarok, úgyhogy kicseréltem a párnámat a Petiével.
De ez is egészséges, ez is szar. Nem tudtam rajta aludni.
Hánykolódtam, forgolódtam, néhányszor alaposan elintéztem, hogy a Peti egyáltalán ne kapjon levegőt, se az orrán, se a száján keresztül, és abbahagyja a horkolást, hogy azok az öregek is tudjanak pihenni, akik nappal az utcákat róják kitartóan, vagy ők legalább, aztán, valahol az ötvenedik tortamázolós instavideó körül, sikerült egy finom lucid rémálomba csúsznom.
Végre.
És akkor, bazmeg, elkezdett a Peti nővére szülni.
Köszi, de tényleg. A párna, a nyakam, a horkolás, IVÁN GERINCSÉRVE. És a szülés.
A Peti letette a telefont, elment vigyázni a Franciska két régi gyerekére, amíg megszüli az újat, ami azért jó, mármint, hogy szül még egyet, mert azért én úgy hallottam, hogy a napok óta karanténban tartott kölykök elég fojtanivalóak, és bár a Peti szokva van ahhoz, hogy egy másik személy fel-alá visítozik a lakásban, magában beszél, követelőzik, felváltva nevet és sír, néha beszarik (nem érdekel, ne hazudj, mindnyájunkkal előfordult már )… szóval azért jó, hogy hazavisznek egy tartalékot, na.
Ha veled nem fordult még elő, hogy véletlenül beszartál, akkor A: nem elég viccesek a barátaid, ami szopó, mert soha többé nem találsz újakat, vagy B: nem voltál elég másnapos, vagy C: részeg. Szóval, nem éltél. Hát, nem mondom, hogy még fogsz. Ez a bekezdés nem neked szól.
Később elmentem egy egészségügyi sétára (a hatodik napon már nappal is kifingott gatyában mész ki). Akkor kaptam meg a képet az újszülött bébiről, mikor rollerrel elém farolt egy fültágítós, patkány arcú tinédzser a lelakatolt virágbolt előtt. Ez a három egymástól teljesen független dolog akkora krízist okozott az agyamban, hogy nagyon hirtelen kezdtem el bőgni, haza kellett sietnem. Bárki, aki látott engem sírva gyalogolni az utcán mackóalsóban, airpoddal, egy bankkártyával és egy iphone-nal a kezemben (igen bazmeg, mert jácintot akartam venni a virágboltban, mert jó az illata, és attól, hogy be vagyok zárva, még van lelkem), akkor az azonnal elkezdte írni a végrendeletét. De legalábbis négy új mémet legyártott a milleniálok pusztulásáról.
A Franciska egyértelműen nem milleniál, mert kábé egyedül szült egy vírusos kórházban, síszemüveges (igen, a sport) nővérek között, egy orvosnál, akit random beosztottak hozzá. Azért az bátor.
Most mondod majd, hogy jaj, és az izéke nem bátor, aki…? DE, de ő is bátor, leszarom, én nem róla írok. Ez az én blogom, és arról írom le, hogy ki a bátor, akiről akarom. Írjál te is blogot.
Még annyi, hogy szerintem én illek ebbe a bátor családba. A múlt héten, a Mammut egészségközpontban a terheléses vérvételnél nem engedték, hogy a saját citromomat adjam a cukoroldathoz, amit megitattak velem, és a szemem se rebbent.
Oroszlánszív.
Ez volt az első jele a zord idők eljövetelének.
A második, hogy a váróban csak tavaly decemberi Instyle volt.
Nem mindig lesz jó a hangulat, de nem baj, mert Nora Ephron azt mondta, hogy „everything is copy”, és ezzel át lehet hurcibálni magadat az életen.
Igen, minden bejegyzésben le fogom írni, hogy ki mit mondott, és akkor mi van? Úgyse olvasol annyit, amennyit kéne. Én se olvasok, pedig mindennap beosztom, hogy mennyit fogok olvasni, aztán a kezembe veszem például ezt a könyvet, az a címe, hogy Isten ábécéje, egy természettudós érvel az istenhit mellett és tökre érdekel, mert ú-ú, világok harca, de letettem, mert megijedtem, hogy mi van, ha most hirtelen elkezdek hinni Istenben. Akkor mit csinálok? Már csak az hiányzik, hogy fel-alá rohangáljak melltartó nélkül (hívőt összekeverni a hippivel), hogy jaj ne, lesújtott ránk az Úr haragja, ez az egész azért lett, mert az Isten megharagudott a műanyag szívószál miatt!
Nem, nem azért lett.
De akkor miért?
Na?
Mondd meg, ha olyan okos vagy.
