Tizenkét fok, azt mondtad,
ennyivel a horizont alatt ér utol
minket a navigációs szürkület,
hívjuk így magunkat,
amíg nincs más, ami kimondható.
Jó lenne estig ellátni,
jó lenne legalább estig
ellátni veled és hallani újra,
ahogy a madarakról mesélsz:
a feketerigók éktelen ricsaja, mondod,
fülsüketítő zaj, és ne feledjem soha:
hogy szürkületkor is legyen hangjuk,
nem adatott meg nekik.
És tényleg megint a csend,
mintha egy szimfonikus zenekart leintenének,
egyszerre némul el több száz madár,
itt veszik el a te nyomod is.
Nem ismerem ezt az erdőt, hisz veled
érkeztem, egyedül nem találok még haza.
Merre keresselek azon a sokadik
éjszakán, amikor a sötétben újra
magamra hagytál.
