1.
Lebontom múltam, szép tisztára mosom
lesz mit sikálnom; szenny sosem volt rajtam
sem sár, csak por. Évek óta hordozom.
Megfürdök majd fény-kádban, tejben, vajban.
Krisztusi harminc csak hetvenkét évem
lobognak bennem imák, apró lángok
hiszem: szép feltámadásom megérem,
rólam álmodnak éjjel bögyös lányok.
Nyílik tavasz bennem, múlnak a sebek,
éveim szép hídján állok, alattam
csitul az örvény, már nem húz a mélybe.
Loboncos hajamba masnikat tehet
a szél – látjátok, mégis megmaradtam,
újjászülettem, okos szelídségre.
