csak azért is tovább lépek még ha nem is
marad több hely számomra a földnek hátán
vissza azért sem hőkölve én a halál
leruhátlanító tekintete láttán
az örömöt én senkinek meg nem adnám
a félelmem én vissza nem is szerezném
erőfeszítésekre úgy kényszerítve
mindenkinél kivételesebb rögeszmém
megmaradva a csábítás ördögének
le azért sem vetve a vörös talárom
hogy cél és hogy vég nélkül vessem oda én
az olcsó üdvösségnek a kínhalálom
akárhány pilátus is mossa a kezét
akárhogy is sokasodnak a keresztek
mint akiből egészen még az egyszerű
és a szép és tiszta dolgok ki nem vesztek
megőrizve a meggyőződésem amit
szabadnak öröknek hittem fiatalon
elprédálni azért sem akarva kevés
de istennél is magasztosabb diadalom
akkor is ha nekem jobbat és ha szebbet
számomra te sem remélnél te sem szánnál
akkor is ha az én múzsám csókja nem ér
többet egy halotténál vagy fabatkánál
akkor is ha átkaidat a szívembe
vésed akkor is ha a fülembe rágod
meg sem kísérelve megérteni engem
keresve csak esetleges boldogságod
hiába mondod hogy veszett fejsze nyele
nekem már felállnom és felkerekednem
és hogy összeférceljem az álmaimat
hogy visszaszerezzem én a régi kedvem
hiába mondod hogy éber figyelmemet
a jelennel én már össze ne is kössem
hogy magam ne támogassam erősítsem
és hogy törődésre ne is ösztönözzem
hiába mondod hogy lelkem kössem láncra
mert nincs értelme utána kóborolnom
engedve hogy porrá paskoljon a suta sors
hogy a legsenkibbként temessem el trónom
