Fáradt hajnalon aggódás kelteget,
üresség űzi messzire minden jókedvemet.
Kint a nap simogat színpompás kerteket,
idebent fagyos szél szaggatja lelkemet.
Egy angyal mondta egyszer: Ajándék az élet,
még akkor is, ha útjaidon senki nem tart véled…
keresd önmagadban a jót, és minden szépet.
Hidd el, ha megleled, életedet boldogságban éled!
Hittem, hogy így lesz, minden szavát ittam.
Saját harcaimat győzelemmel vívtam.
Terhemet, mit már hordozni nem bírtam,
letettem. Már nem éreztem súlyát, nem féltem, nem sírtam.
De az éjjel éreztem a világ összes terhét,
rémálmok démona szőtte gonosz tervét.
Fejemben kavarog ezernyi szép emlék,
szívet szorongatva, megzavarva elmét.
Álmomból felriadva hitemért kiáltok,
távol érzem magamtól az egész világot.
Nézem szobámban az elhervadt virágot,
téged látva benne megőrjít hiányod!
Üres karjaim nem ölelnek téged,
ajkadról sem ízlelem a mézet,
helyette mohón issza lelkem a mérget,
s reméli, e szörnyű álom hamar véget érhet.
