Macskajaj
Olthatatlan szerelem fűz a macskákhoz. Olthatatlan és jellemzően viszonzatlan. Az első macskámat, akit Sábának hívtak és 19 évig élt, az anyukám nemes egyszerűséggel elszerette. Sunyi, alattomos módon csinálták, nekem kellett könyörögnöm először azért, hogy egyáltalán lehessen macskám, aztán eljátszották, hogy nem mehet be anyu szobájába, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy egymással alszanak – vagyis a Sába az anyukám oldalán egyensúlyozva – én meg örülhetek, ha egyáltalán pillantásra méltat. Mármint a macska, anya azért rámnézett, a macskatulajok elégedett tekintetével, ugye.
Amikor a kisfiamat vártam, a keresztanyám Elemér nevű macskája telepedett a hasamra és kezdtek játszani egymással. A macska kinn, Andor benn, köztük a hasfalam, úgy jeleltek egymásnak, egy finom rúgás bentről, rá a válasz kintről, behúzott karmokkal csak finoman ütögetve a pocakomat. Hosszú-hosszú ideig. Andor azóta is macskabolond, én meg azt hiszem, akkor törődtem bele a közvetítő szerepembe, macskák és a szeretteim között.
Van macskánk most is, Flódni névre öööö, hát mondjuk úgy hallgat, ha éppen úgy kívánja kedve. Itt már kihagytam a szokásos körítést, egyenesen a gyerekemnek ajándékoztam, titkon imádom csak, nem hasonlít a hangom az alutasak nyitására, nem várom, hogy a szimpla köszönésemre ugorjon, ha úgy van. Amúgy igazságtalan vagyok kicsit, mert amikor hazaérek, mindig kiszalad elém, utoljára az akkor ovis gyerekemtől láttam ilyet, épp, hogy meg nem kérdezi, mi van a táskámban, ami az övé. Ha semmi, akkor elhagy persze. Sokáig bevettem, hogy egész nap ott vár reszketve, mígnem egyszer meg nem láttam, hogy a hazatérő gyerekem kulcscsörgését meghallva odarohan, jelenetbe helyezkedik és konkrétan eljátssza, hogy ott várt árván és kitartóan órák óta. Azóta azért már tudom, hányadán állunk. Arról nem is beszélve, hogy a bundájának mindig olyan illata van, amilyen öblítővel aktuálisan mosom az ágyneműket. Sosem küszöbillatú a macska, erről ennyit. Amúgy nem bírja a csukott ajtókat, eszeveszetten kaparja az összeset, neki mindenhova bejárása kell, hogy legyen. Kivéve a bejárati ajtót, azt utálja, hála Istennek ki nem menne semmi pénzért. Az csak díszlet.
Anyu macskája, aki Vilmos és lány, épp az ellenkezője. Nem jön elém, sőt, kifejezetten sérelmezi, ha ott vagyunk. Anyukám a kizárólagos tulajdona, mi meg hangos népség vagyunk a gyerekkel, ráadásul láthatóan szeret is minket anyu, minden adott tehát a macska utálatához.
Szereti viszont a nyitott ajtókat, folyamatosan figyelni kell, le ne lépjen. Családom kedvenc története, nyilván az én kontómra, amikor egy több napos kirándulás után hazaértünk anyához. Hatalmas fürdést csaptam, majd felvettem a nekem vállig érő anyukám valamelyik otthoni pólóját, ami neki ugyan térdig ér, de nekem eltérő magasságunk okán, nem egészen.
Vilmost, amíg távol voltunk a szomszédasszony etette és hallva, hogy hazaértünk, bekopogott, hogy rendben találtuk-e a macskát. Épp a fürdőből léptem ki és a póló hosszán tűnődtem némi szorongással, amikor anya megkért, hogy nyissam ki az ajtót Ani néninek. Megtettem, Ani néni meg megszólalt: – Vigyázz Mirjam, kilóg a macsek.
Lángvörösen válaszoltam: – De hát Ani néni, van rajtam bugyi!
Anyukám majd’ megfulladt és édesen kérdezte, miből gondolom, hogy a szomszédasszony macseknak hívja a …, hát ezt most nem írom le, hogy a micsodámat. Vilmos végül maradt, nem lógott ki, a történet is maradt, belém is égett rendesen, egy időben anyutól és minden barátomtól macskamintás fehérneműket kaptam. Így történhetett, hogy amikor most édes kismacskák születtek a szálló kertjében és az ügyfelek versenyszeretik őket (hihetetlen csodás amúgy a viszonyuk az állatokhoz, imádom nézni), az egyikük kérdésére, miszerint meg akarom-e nézni a gyönyörű macsekját, dadogni tudtam csak, hogy ha nem bánja, kihagyom inkább. Nem álltam neki magyarázkodni később, amikor már rájöttem, hogy mire-kire is gondolt, mert még nagyobb hülyét csináltam volna magamból. Ezúton üzenem tehát Neki, hogy nagyon szeretem a macskákat, tényleg. Még ha nem is viszonzott.
Önöknek csodás, viszonzott érzelmeket és szuper napokat kívánok szeretettel:
Nuszer Mirjam Johanna
