1.
– Szia!
– Nincs pénzem, bocsi.
2.
– Hé, szia, te olyan kedvesnek tűnsz, van egy perced? Mondhatom?
– Nem nagyon érek rá, de mondjad persze, bár csak addig vagyok itt, amíg várom a buszt, tudod kurva hosszú napom volt és már éhes is vagyok, haza akarok érni végre. Egész nap ugráltak a fejemen, mintha minden az én hibám lenne, de hogy rohadjanak meg, nem csak én ülök ott. Szóval?
– Gyors leszek, újságot árulok, ismered a Fedél Nélkült?
– Nem.
– Na akkor, az van, hogy ez egy
– Jajj, már itt is van, ne haragudj, amúgy sincs nálam apró.
3.
– Ne haragudjon, de napok óta látom itt ácsorogni, új lakó vagyok errefelé, azt hittem, hogy ez jó környék. Egy szóval sem említették az ingatlanközvetítők, hogy lenne bármi félnivalónk errefelé, úgy akkor nyilván meg sem vettem volna a házat. Megijeszti a gyerekeket, azt hiszik, hogy minket figyel.
– Kérem, én csak…
– Értem, de megtenné, hogy máshol kéreget?
– De kérem, én csak…
– Ne húzzon fel, menjen el innen, vagy rendőrt hívok!
– De uram, én csak…
– Mit csak? Mit csak? Büdös a munka, ba…meg, kéregetni azt megy, de talpra állni már nem? Na, takarodjon innen, utoljára mondom, ne húzd ki a gyufát, te jársz rosszul.
*továbbáll*
– …dolgoznék.
4.
– Jó napot, szeretnék venni egy újságot.
*Átnyújtja a lapot*
*Odaadja az aprót*
– Köszönöm! További szép napot!
– Önnek is!
5.
– Szabad, kérem?
*Ignorál*
6.
– Figyelj, van nálam Aranyosi meg az idei Népszabis kiadás, a Fedél Népkül. Meg olyan kötvény, ami nem ér semmit, de én aláírtam. Jól néz ki, nem? Ők meg a gyerekeim.
– Ismerem a lapot, de ne haragudj, nincs nálam készpénz.
– Nem baj, igazából itt egy Tesco, ha kérhetek tőled némi élelmiszert, valami tartósat, néhány mandarint, spenótot, az is tök király lenne.
– Dohányzol? Egy cigit tudok adni. Meg van nálam egy sör, hátha jól esik, ha hazaérsz.
– Ha beenged az asszony.
– Mitől függ az?
– Ettől–attól, tudod, biztos az én hibám, de szeretem őt, nagyon szeretem őket!
– Tudom, elhiszem.
– De amúgy dolgozom mást is! Alkalmanként. Ezeröt-ezernyolcas órabér alatt el sem megyek. Nem zavarlak, köszönöm. Tudod, ilyen vagyok, most meg bemegyek a városba, csak hát, na. Azért azt nem annyira szeretem, itt nyugisabb. Szevasz!
– Szia!
7.
– Na mi újság, múlt héten hiányoltalak, hogy vagy?
– Ó, tudod, hogy megy ez, néha közbejön ez–meg az. De nem tűnők én el innen, nem–nem, ne aggódj. Hogy van a Petike? Hát meg kell zabálni azt a gyereket, olyan édes!
– Az hát, csak olyan makacs, mint az apja, néha falra másznék.
– Majd kinövi!
*Közben átnyújtja a lapot*
– Szervusz, vigyázz magadra!
– Reméljük. Köszönöm az újságot, te is!
8.
– Gyümölcsöt elfogad?
– El én! Köszönöm. Adhatok egy példányt?
– Köszönöm!
9.
– Újságot, uraim?
– Ne haragudjon, de az a helyzet, hogy nálunk is kevés az apró, kólát szeretnénk venni a maradék whiskey-hez.
– Na, mondják, mennyi kéne még?
– Kerek húsz magyar forint.
*Mélyen a zsebébe nyúl*
– Tessék fiatalok, egészségükre!
*Tátott szájjal*
– Hát, nagyon szépen köszönjük!
10.
– Tudod, hogy szoktam kibaszni velük? Mire idesétál a kocsihoz, előrébb gurulok. Kuplung, kis gáz. Bár a lámpa még piros, de így, mire ő odaérne a mögöttünk álló autóhoz, már az is előrébb tud gurulni. És így tovább. Aztán úgy is zöldre vált és mehetünk a picsába. Ez meg itt marad. Jó, mi?
Az írás megjelent litera.hu-n.
