Ősz van. tél lesz. Öl-menedékhez
szorul a lét a nemléthez.
Aki fél, sose kérdez.
Föld alól léckeretes ablak,
végső blende zörren az égre.
Lent bordám ívére hull kezem.
Rámcsuktad uram részvétlen eged,
havazásodban a nemvolt kéreget,
vagy, mintha bárki lennél.
Elfordulok, süllyedt hajó – kérdezem:
fiókodból elő miért vettél, ha sose szerettél,
szerszámnak se voltam jó
soha.
Te suszter se voltál.
Csak álságos, vidám mostoha.