el sem hittem amikor az ajtó előttem is kinyílt
a pillanatot örökre emlékezetembe véstem
úgy nézve az új világot akár csak egy festett idillt
mit addig rabként bámultam én az ablakmélyedésben
várva csak hogy a varázslat lassan beteljen felettem
nem számolva a napokat nem is tudva hogy mióta
mint aki még a szabadság fogalmát is elfeledtem
mióta a maradj otthon törvényt a sors ránk kirótta
úgy állt össze lassan minden mozaik és kicsiny részlet
megkapaszkodva félve hogy a végén még földre hullok
felsóhajtva felrikkantva akár csak egy józan részeg
szinte hallva hogy zuhannak le rólam a mázsasúlyok
én aki a helyzetet nem is egyszer már nagyon untam
mint akinek megérteni a mit miért nincs is kedve
meghipnotizálva akkor a pilláim le-lehunytam
a számban a friss levegő ízét forgatva émelyegve
mindez akkor még szokatlan mindez akkor még furcsa volt
nem tudva hogy ilyen csodát előttem ki is láthatott
el sem hittem hogy fölöttem még most is ugyanaz a hold
ragyog hogy a viharfelhő előle csak elvágtatott
éreztem ahogy az élet rám hajol és ahogy átfont
nézve hogy a szürkeségen a sok szín mind átvilágol
kitörölve a szememből minden könnyet minden mákonyt
nagyot húzva az új világ édes varázsitalából
arcom a mosolyok elől nem védtem és nem takartam
mint akit rabbá végül nem tettek a szigorú rutinok
a tekintetem az éghez úgy szegeztem és úgy varrtam
min a csillagok fényesen ragyogtak mint a rubinok
a világ velem ünnepelt velem éljenzett és örült
a világra ismeretlen ismerősként mutogattam
éreztem az arcom színt kap míg emberivé gömbölyült
nem feledve hogy fényesedtem én abban a csodás napban
remélve hogy a négy falat fejjel már nem töröm többet
úgy állva az ajtóban mint aki az életért eped
remélve hogy megosztod majd velem minden örömkönnyed
hogy velem az új világot sikerül majd megértened