(csonka Villoniáda)
Hová tűntek már az évek,
mikor könyveimet félrecsaptam,
s hogy csábított a bűnös élet.
A jó szülőktől elszakadtam
– mint vetettem, úgy arattam –
s most, hogy izzó kedvem kiapadt
hasztalanul pereg könnyem:
harminckét év elszaladt
Mi űzött az éjszakába?
Lázam csitult, nem is értem,
mit láttam sok könnyű lányban
fent a hűvösvölgyi réten.
– kétszáz nőm volt… hova értem? –
A csömör lepedékként rám ragadt,
míg ifjú vágyam elszaggatva
harminckét év elszaladt.
Később mégis tanár lettem,
maradandót nem alkottam.
Szívem szerint nem szerettem,
telt az idő, s már untam,
– én buktattam, de én buktam –
kényszerpályám minden terhe
egyszeriben rámszakadt,
s nem találván a helyemet,
harminckét év elszaladt.
ajánlás
Jó apám!
Hova volt esztelen nagy vágyam?
Egy csöves szálló, mi megmaradt,
míg örökségem sárba gyűrve,
harminckét év elszaladt.
