Új nyár előtt

Hátam támasztom,
Vén fa törzsének,
Emlékezem rád,
Hogy ’repültek az évek.
Átfutnak rajtam,
Sok régi nyarak,
A poros-lomos padláson,
A madarak,
Szárny-csapdosva riadtak fel,
Mikor elbújtunk,
Hogy eggyé váljunk ketten,
S az egészből egy csók lett,
Mégis visszatekintve:
Nem történhetett volna szebben…
Új nyár előtt állunk,
Te máshol, én tőled távol,
Leveleimre,
Nincs válasz
Posta,
Hiába, hogy reggel, délben és éjszaka,
Kereslek: sosem térsz már haza,
Mert csalfa volt hitem: bennem leltél
Otthonodra.

0