kisápadni a létezésből
befeketülni árnyékok közé
jajgatni holtakból fúvó széllel
élőben vágyakat korbácsolni az égbe
kékben zöldben sárgán
lila szederjes nyelvvel
lógva szavakból font spárgán
nem kéne figyelni a sorvégekre
pokolba mindenféle rímmel
ámmal és ímmel
csak mint egy kéthátú állat
adni teret bármely délutánnak
közösség s par excellence
ön- és énutálat…
beleharapva a tenger fenekébe
fekete űrben rugdalva
a teret kékre
hétről a nyolcra egyenlő
mínusz kilenc…
húsba zárva
a létből úgy kilengsz…
egyszerre voltál és már
nem vagy mégis leszel
Év verse 2017
