Pucér kölykök játszanak az utcán,
napsütötte bőrük mosdóvíz után
kiáltozik s ők sem hallják; pulykát,
macskát édesgetnek, csibét és kutyát:
s mint játszótársaik – aképp’ tiszták.
Szemtelen szemük, orrukból békaláb
lóg, kézfejük elkeni, de hitvány
e zsebkendő, ében hajuk egy madár
fészke, nyelvük trágár és őszinte
s két nyelven is káromkodnak. Megnézik
a vendégeket, kérdik s már vitte
hírünk az egyik: az idegent félik
sovány csontjaitokban a gének
s ennek köszönhetem tán, hogy élek.
Likes
Nincs hozzászólás