Kígyózó hideg füstcsíkok szállnak,
körülölelvén a kimúlt disznó örökét.
Szemedbe sodródva megkönnyeztetik
a lezajlott tor barbár örömét
és jóllakott kéjét az elmúlásnak.
Ez jutott eszembe kint az udvaron,
a füstölő melletti kis padon.
Jó lett volna elmondani másnak,
de nem volt helye semmi
lírai, érzelgős vallomásnak;
táncoló poharak és ködös szemek
fogadtak odabenn, csak a prímásnak
hegedűszava ölelt át megértőn,
mint koncot a füst.
– Ki kér káposztát, gyerekek?
Még félig van az üst!