Tekintetünket hiába is keresnénk
a szemgödrötök védő mélységeiben;
gyermek arcunkat nem tudjuk hol keressük,
mely felnőttségünknél békésebben pihen.
Az esztendők az esztendőkre fordulnak,
az őszi lombokkal, mi is úgy sápadunk;
sokszor a bűbájos csodában sem bízva,
hogy kedvességet a sorstól még várhatunk.
Csendben becézgetjük csak a hiányotok,
hűséggel cipelve, őrizve képetek;
a megtartó és féltő aggodalommal,
hogy kettőnk helyett, ti ketten ne féljetek.
Akkor sem, ha a rácsos szíveink mögött,
csak a harmatos, és a csöndes fű zizeg;
mert a mögöttetek letűnt világ képét,
a viszontlátásig, jobb ha nem őrzitek.
Megjelent a szerző Hány nap még a világ?… című kötetében. A kötet megvásárolható Szerkesztőségünkben és terjesztőinknél!
