Az elmosódott széklábú csöndben
csak a kutya szőrének sercegése hallik.
Vakargatom a füle tövét,
legalább ennyi öröme legyen,
hisz nem ettünk már rég,
s az utolsó falat az övé volt.
Most, hogy az éhség által lyukasztott
gyomrom falán kinyúl a félsz,
megpróbálom rávenni, hogy
hagyjon el, míg nem késő.
Küldenék vele üzenetet
nyakörv alá csúsztatva,
de nincs hová
és nincs kinek.
Megőrjít önzésem, hogy ezt
a sorsot kényszerítem rá
a szeretet nevében,
mit magam tovább
nem szenvedhetek.
Elkergetem hát,
tán bölcsebb, mint én
s így az üzenet is célhoz ér.
Likes
Nincs hozzászólás