Ám a mélybe száll velem a szenvedély;
– igaz, nem gajdoltam, mert ittam s szédült
korsók füle támasztott meg reggelt s éjt,
majd előttem a hodály elsötétült
s indulnék, mint Odüsszeusz Ithakába,
ha nem félnék – éjszakában kába lábam
kibújik alólam: elmászom végül…
s utálkozom: mi fajta szörnyűséges
nyúlós – bűzös maszlag tesped az utamon?
Restség: ember a neved? Már nem kutatom
s ha állat? Szinte emberszerű vétek!
Hogy éppen havazott, úgy esett az esten;
elestem s rám ült egy bokor. Így élek:
a zord tél is őszül egyre-másra bennem.
