Nem kell cigányország, ugyan miért, kinek. Nem kell cigányország, ugyan minek, érted? Jó nekünk a több évszázados gyűlölet mérgező gyümölcsén vergődni.
Tűrni a sorsot a másság huncut hamis tükrében. Soha nem feledni, mindig embernek kell lenni, nem tengődni. Jó nekünk… jó nekünk?
Ha mások vagyunk, hát legyünk azok, akik lenni most nem merünk – önmagunk – hiszen mi is emberből lettünk… Addig csak durva szavak tapadnak nekünk: Tolvaj, Hazug, Félállat, Cigány… nem unjátok? Én már igen, ugyan miért?
Nem kell cigányország… Az élet tengerének túl régi, fuldokló vándorai vagyunk. Ember vagy? Nem. Állat vagy? Nem. Fehér vagy? Nem. Fekete? Nem. Cigány? Igen. Cigány?? Igen!! Dolgozol eleget, a börtönt elkerülted, cigány vagyok, cigány.
Mit látsz a tükörben? Nézz önmagadba is… Cigánynak születtem, cigányként élek, álmodom, török-zúzok, hogyha kell, néha írok, kopott sírok közt keresem a nem bántó, hűséges szivárvány magányt. Sántítva csodálkozom, mint mostoha kutya széles e szabad Európában. Csontokra nem vágytam soha, hisz nyelvem sincs már. Csak naiv szívem van még, mint örökké tüzes ostoba. Emberi vágyam, hogy soha ne legyek vadállat. Ugatnom, harapnom ne kelljen, ne érjen rám a bíbor sár…
Ha mosolyogsz, ha leköpnek, akkor is cigány vagy. Ha dolgozol, ha nem ül melléd senki a buszon, akkor is cigány vagy. Ha szoba-konyha putriban élsz, ha palotában ébredsz, ha mezítláb sétálsz, ha márkás négykerekűn közlekedsz, akkor is…
Ha tanulsz, ha nem, ha őszintén sírsz, ha hazudva éled egyforma árnyék napjaidat, ha a tűzzel játszol, ha fürdesz naponta, akkor is cigány vagy. Ha diplomád van, ha még bizonyítványod se, ha a tükör mellé nézel, ha borotválkozol, akkor is… Ha ötven kilós lisztes zsákot hordasz, ha kevered a betont, a maltert, ha szeretsz írni, olvasni – ülni, állni, ölni, halni – akkor is, csak azért is cigány vagy.
Ha cigánynak magyar vagy, ha magyarnak csak cigány, akkor is, csak azért is (te) cigány ember vagy…
