639. szám Széppróza

Százezer szilánkra

Szerző:

Kis lecke addiktológiából

 

Köhögőrohamok, öklendezések, itt is, ott is, emeletről, emeletre. Valahogy mindenki össze akarja kaparni magát, csak még ma, erre az EGYETLEN napra, ez a jelszó.

Persze alig megy, iszonyú nehezen, de muszáj, szorongás, halálfélelem, pánik az első felvonás, aztán vagy ki-ki hozzájut ahhoz a rohadt méreghez, amitől kicsit rendbe tudja rakni a külsejét, (a lelkéhez sokkal több befektetés és idő szükségeltetnék), vagy ellenkező esetben jön a második felvonás, ami sokkalta megterhelőbb.

Úgy vonaglik az ember kétrét görnyedve a takaró alatt, mint a bokszoló, aki be, – és lenézte az ellenfelét, szilánkosra verték a bordáit, meg az orrát. Rosszabb esetben a koponyáját.

Százezer szilánk bökdösi a testét, úgy érzi, a halálán van, de ennyire azért ne siessünk előre. Az igazi kín még csak ezután jön, az ún. testi elvonási tünetek után. Közben is egy rakás senkinek, szarházi baromnak mondja magát a delikvens, a probléma az, hogy innentől már érzi a feje búbjától a lábujjáig, a maradék agytekervényei kósza erőlködéséből kifolyólag, na meg a lelke rugdalózásából.

Izzad, reszket, ideges, feszült, sír. Konkrétan a világát sem tudja. Futna, csak bekap pár alvás-paralízist, ami az őrület peremére taszítja. Öngyilkosság? Gyáva hozzá, vagy tán ennyi életösztön még motoszkál benne? A Jóég tudja. Elvonón járnak a gondolatai, amiket pillanatok alatt elhesseget.

Inkább kivár, delíriumos rémképek támadása közepette is –, kivár. Amíg újra nem jut a mérgéhez, legyen az bármi. És amint ez összejön, (márpedig – így vagy úgy össze szokott), akkor ott folytatja egy szép, kerek, önmegsemmisítő mondattal: „dögölj meg, a kurva anyádat”, ahol abbahagyta.

Napról-napra szilánkosra hull, míg végül felseprik, kiöntve a többiek maradékára, ahol a neve, élete is örökre ködbe vész.

 

  1. október, első díj

Kapcsolódó írások