Ülök a poros járdán,
bámulok magam elé árván…
Innen csak lábakat látok,
cipők kopognak, egykedvűen várok…
Elrontott életemen meditálok,
utcákon, parkokban vegetálok.
Kipp-kopp egy tűsarkú cipő siet,
felkapom a fejem, ki látott ilyet?
Én bezzeg időmilliomos vagyok,
dolgoznék, nincs munkám, „csak vagyok”!
Egykedvűen hallgatom a cipők kopogását,
a távolodó, messze tűnő idő utazását.
Felidézem a múltból az életem,
érdekes, az idő számomra is lételem – volt –
Mindenki siet céllal valahová,
céltalan lettem, mennék bárhová…
Nincsen tervem, célom, elkeseredtem,
a cipők koppanását hallgatom, kesergem.
Ülök a poros járdán,
bámulok magam elé árván.
Innen nincs kiút semerre…
tudom, az én utam el van temetve.
