639. szám Vers

Egy hajléktalan nő kesergése…

By

Ülök a poros járdán,

bámulok magam elé árván…

Innen csak lábakat látok,

cipők kopognak, egykedvűen várok…

Elrontott életemen meditálok,

utcákon, parkokban vegetálok.

Kipp-kopp egy tűsarkú cipő siet,

felkapom a fejem, ki látott ilyet?

Én bezzeg időmilliomos vagyok,

dolgoznék, nincs munkám, „csak vagyok”!

Egykedvűen hallgatom a cipők kopogását,

a távolodó, messze tűnő idő utazását.

Felidézem a múltból az életem,

érdekes, az idő számomra is lételem – volt –

Mindenki siet céllal valahová,

céltalan lettem, mennék bárhová…

Nincsen tervem, célom, elkeseredtem,

a cipők koppanását hallgatom, kesergem.

Ülök a poros járdán,

bámulok magam elé árván.

Innen nincs kiút semerre…

tudom, az én utam el van temetve.

You may also like