Mikor majd nem lesz mellettem senki,
S a feledés homálya emészti nevemet,
A sárban fetrengve nem tehetek semmit,
Tolvajok fosszák ki üres zsebemet!
Mikor majd feladok minden egyes álmot,
És nem vakítja tovább káprázat szemeim,
Magamból nem adhatok csodavilágot,
Tompán lüktetnek megfeszült
Ereim.
Mikor majd üres szívembe
Nem szül tervet a holnap,
Karikás szemekkel a semmit bámulom…
Történeteim folyton erről
Szóltak,
Semmivel festettem kifakult
Vásznakon!
Kiűzött lelkem bolyongjon hát
az idő végtelen peremén,
Éltem morzsáiból történetek se szóljanak!
Szemfedőm legyen rút, rozsdás falevél,
Legyek én a név, mit a nagykönyvben kihúznak!
Törött gallyak boglyája legyen a koporsóm,
Hordjon el a szél innen messzire.
Névtelen sírkövem legyen
meg nem értett sorsom,
Ne élesszen könnyeket,
Ne fájjon érettem senkinek szíve!
2019. szeptember, harmadik díj
