Tudom már: Te voltál látomásom,
még ébredező – kölyökkoromben.
Hülye vagy – akkor magamra így szóltam,
szégyenlettem, hogy vágyakozásom
lenyomata ez; biztosan téveszme,
az öröm, a mosoly messze elkerül.
Felfal a magány szőröstül, bőröstül,
sosem lennél éhes, ha engem megenne!
Ta-rá-rá-ta-rá-rá-rá-ta-rá,
rá- rá-rá- ta-rá-rá,
ta- rá-rá-ta-rá-rá-rá-ta-rá.
Ha Téged húzna ki
az én vacsorámnak,
falutól – városig utánam járnának,
hol az a szerencsés, ki Veled lehet teli!
Szép tested, jó eszed, selyem lelked takar,
tényleg, a fenébe is! De szerencsés vagyok!
Nem kerestelek, erre Rád találok,
Szép tested, jó eszed, selyem lelked takar.
Ta-rá-rá-ta-rá-rá-rá-ta-rá,
rá-rá-rá- ta-rá-rá,
ta- rá-rá-ta-rá-rá-rá-ta-rá.
