Nos, nem, nem térek vissza hozzád, inkább eldobom
kiürült piásüvegként unt életemet,
felégetek minden hidat, püfölöm a dobom,
megtérek ahhoz megszületni, ki vet szelet –
szétkínzott a benned hízó, áradó hideg jég,
merthogy öled nem adott izzó tüzet nekem,
elszállt a láz, csak csend van, sűrű erdő rejt már rég
és te már nem nyalogatod remegő kezem…
Most már hiába is lobbanna tűz ott, temérdek,
azt táplálni hivatott én nem, én nem leszek,
csakis a halál… jégcsontkezével dermeteg
fagyasztja el megkésve feléledt szenvedélyed,
miből, mikor kellett volna, nekem nem jutott –
én tovább megyek, várnak máshol egyéb veszélyek…
