Derengőnek tűntél, derűsen derengőnek,
Vicsorítottak, pedig nem is egyszer, rád
Olthatatlan tűzbe rántó, rettentő lidércek,
Rántottál előbb kardot, majd tollat, ceruzát.
Csak azért sem szánattad magad,
S alkottál tovább, hisz alkotni születtél,
Állhatatosan, – hitettük: alig-alig vágysz jutalmat,
Ki dolgozott, mintha mindegy volna, kevésér’-sokér’.
Grádicsokat leküzdve, már betegen,
Átélhetted végre a kivívott, jogos figyelmet,
Bevégezted pályád, küldetésed itt, de odafenn,
Odafenn is kanyargóan lobog az ecset,
Reszketést nem ismerő, jó, művész kezedben.
