Csöndemben színes álomként bolyongsz,
bejárva lelkem minden kis zugát,
hogy emlékeidnek kedves képe,
mint lágy selyem, épp úgy öleljen át.
Ajkad érzem most forró ajkamon,
majd vállamon szerelmed sóhaját,
nyelvemen olvadva vágyad íze
betölti teljesen az éjszakát.
Ha reggel lesz megint, már jól tudom,
a napfény téged nem nálam talál,
de ábrándjaim tarka festménye,
amíg csak élek, mindig visszavár!
