Lecsókolom szemöldöködről a hópihét,
bár magától is olvad, hisz tavasz van.
Pergőbb az élet, lucsok csak itt-ott,
s ha bele is lépsz, megszárad gyorsan.
Miért is szebb a tavasz, mint az ősz ?
Hányok az ócska szeteotipiáktól:
prímán tudok depi lenni a harminc plusztól,
(Ha akkor jutok messze a Jótól).
Sajátos koreográfiám van,
amire táncolok a tél mínuszában,
ha itt vagy és őszintén játszol,
Játszod az Életet gránit alapokon,
néha úgy, hogy követni sem tudom,
csak billegek utánad, kezed fogja kezem,
hatalmas lépted nyomát megkétszerezem.
De ha megállsz, gyújtsd ki a féklámpád, kedvesem,
lendületből elhagylak és jól hasraesem.
Röhögve mellémvetődsz,
az évszakkal mit sem törődsz :
Ha ősz van, avarral,
ha tél, hát hóval,
ha nyár, forró lehelettel,
ha tavasz, krókusz-levelekkel
Beborítasz, forgatsz, egyek leszünk:
A Földdel, a hóval, rüggyel – s velünk.
