Hajnal virraszt, tüze most nem akar égni,
mert csak föllobbanó fényben tud beszélni.
Csöndben, gyászban eltörött színek köszöntenek,
hajszoltam: a hősi lelkek így üzennek. –
Csak a gátakat őrző vihar kiabál,
konok ajka szögletén, térkép közti bál.
Megtépett emlék futkos véres alkuban: –
Kakas csípett, tyúk szegett.
Mackó szalad kert alatt,
úszni tanult, nem maradt,
áthágott a vén Dunán,
parton alszik délután.
Felriadó friss vadon.
Agár lohol északon.
Sakál bújik nád alatt,
csendesül egy pillanat,
felbődülhet pár barom,
vadász figyel házadon.
Kakas csípett, szalma vár,
eltörött egy fűzfaszál.
Morzsolódó öreg este
percek múlását kereste,
Tisza mentén hat akol
ébren alszik valahol.
