„Valamit valamiért, fiam”
Arszenievits Szilárd: az Év Terjesztője és Dolgozója
Fedél Nélkül 2020. február 06. 667. szám
Arszenievits Szilárd nevét nem könnyű megjegyezni, de aki találkozott már vele, emlékezni fog rá. „Ő az a raszta hajú, szakállas srác, akivel nem tanácsos vitatkozni, mert ez az egyik erőssége”, mondta róla közös ismerősünk, aki már többször vásárolt tőle Fedél Nélkül című utcalapot. Sose akart venni, de mindig beszélgetésbe elegyedett vele, és vásárlás lett a vége. „Esélyem sem volt”, mondta nevetve, „hamar be kellett látnom, hogy ezt a 12 oldalnyi kultúrát illene megvennem, ha meg akarom őrizni az önbecsülésemet”.
Szilárd sikerének ma is ez a titka: a kommunikáció. Nem véletlenül nyerte meg többször is az „Év Dolgozója” és az „Év Terjesztője” címet. Előbbit az kapja, aki a köznyelvben hajléktalanok lapjaként emlegetett Fedél Nélkül című újságból a legtöbbet adta el az előző évben, utóbbi megtiszteltetés pedig azt illeti, akit az utcán élő vagy lakhatási gondokkal küzdő lapterjesztők megválasztanak maguk közül példaképnek. 2019-ben Szilád mindkét elismerést megkapta, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az Év Terjesztője címet azonnal átadta Víg Erzsébetnek, aki „csak” második lett az eladott példányok tekintetében, de többet adott el, mint tavaly, és Szilárd szerint idén őt illeti a megtiszteltetés. Noha szabályos interjút kértünk tőle, hamar kiderült, Szilárd annyira öntörvényű, hogy jobban tesszük, ha csak beszélgetünk vele, és nem kényszerítjük arra, hogy típus kérdésekre típus válaszokat adjon. Arról, amiket már különféle fórumokon, riportokban elmondott, nem szívesen beszél.
„Százszor elmondtam, a törzsvásárlóim is valamennyien tudják, minek ismételgessük ezeket a régi dolgokat?”, kérdezi tőlem, és be kell látnom, hogy saját szempontjából igaza is van. Így aztán nem kérdezem meg tőle, 14-15 éves kora óta mely vidékeken, országokban volt utcai csavargó, hogyan lett homokszobrász Európa tengerpartjain, és bár nem szófogadó típus, miként érte el, hogy büszkén hirdetheti magáról: nem csal, nem lop, nem hazudik.
Hogyan lesz valakiből hajléktalan? Sok-sok módja van annak. Ő a felső tízezerbe született, már az „átkosban” is lett virágboltjuk, neki is voltak diszkói, de édesanyja nem túl szerencsés házasságai révén, a családi vagyon elszórása után, a kényszerűségből felvett hatalmas hitelek nyomán olyan családi házat örökölt, hogy ott állt 24 milliós mínusszal, aminek büszke tulajdonosa lett, pedig még egy sört sem ivott belőle. „Még egy lakásmaffiás ember is meglátogatott, aki közölte, hogy megvette a tőketartozást is a házammal együtt, ezentúl neki kell fizetnem”. Szilárd meg csak annyit kérdezett, honnan tudták, hogy ott lakik, mikor nincs is bejelentve… Mindez Bicskén történt, és Szilárd szerint ha valaki tudja, hol van Bicske, már nem is csodálkozik rajta. „Anyám nem követte az idők múlásával a folyamatokat, így aztán mi nem lettünk tolvaj, büdös, mocskos banda.”
Végzett ólomüveges tanfolyamot is, de az átverésnek bizonyult, mert 600 ezer forintba került, mégse lett belőle OKJ-bizonyítvány, hiába ígérték. Viszont volt ám ő vonulós tűzoltó is, amit igazi hivatásnak tekintett, emberéleteket mentett. Ha nem akad „egy kis komcsi nő a tűzoltóságnál, aki kiszaglászta, hogy fiatalkori csínytevéseim miatt büntetett előítéletű vagyok, és ezért szerinte én sose lehetek tűzoltó, még ma is ott lennék”. Megsértődött, hátat fordított, mindent otthagyott. Pedig a jogszabályok alapján – később utána is nézett – talán maradhatott volna. „Én nem ártó vagyok, hanem mentő – ez lehetett volna életem vágya.” Mire kiderült, hogy akár vissza is mehetnék, akkorra tényleg elkövettem néhány droggal kapcsolatos dolgot, és ezek már nem csínytevések voltak.”
Hogyan lehet napi 50 újságot eladni? Akarni kell. Többet is el tudna adni, de nem akar. Ez egy olyan lehetőség most az életében, amellyel becsületes úton is jól tud keresni. Hétfőtől szombatig minden nap dolgozik 9 órától körülbelül délig. Ha többet vállalna, többet is keresne, de úgy, ahogyan ő csinálja, ez elég fárasztó és kimerítő munka. Ő is megállhatna egy aluljáróban, hogy várja a csodát, de mivel pénzes emberek nem szívesen állnak szóba azokkal, akiket szegénynek tartanak, ő kezdeményezi a beszélgetést. Talált egy olyan kiskaput, amivel ezt folyamatosan megteheti, egy olyan területet, ahol megszólíthatja az embereket, és nem tudnak előle hanyatt-homlok elmenekülni. Többet erről nem mondhat, a törzsvásárlói így is tudják, mire gondol.
Zárt közegben sokkal kockázatosabb beszólni, mert Szilárd minden beszólásra válaszol, és ezt sokan érdeklődéssel hallgatják. Az eddigi tapasztalatok alapján az, aki meg akarta szégyeníteni, le akarta alázni, pár perc múlva már menekülési útvonalat keres, mert Szilárd válaszol neki és szolid, halk szavakkal is erkölcsi fölénybe kerül. „Koldulok? Tényleg? Itt állok nyakamban a fényképpel, névvel, azonosító számmal ellátott engedéllyel, vagyis a munkaruhámban és 12 oldalnyi verset, novellát, interjút, 12 oldalnyi kultúrát kínálok Neked.” Sose mondja meg, mennyi az újság ára, hiszen azt a vevőnek kell eldöntenie, mit ér neki 12 oldal kultúra, a szegény emberek alkotásai. Ciki azt mondani, hogy semmit vagy nagyon keveset.
Szilárd szerint az sem ciki, ha valakinek tényleg kevés pénze van, de szeretné elolvasni a lapot. Ám ha valakit nem érdekel az újság, csak valamiféle lekezelő gesztussal ad valamennyit… Dobott ő már vissza ötezrest is, amikor megalázó szándékot látott. „40 kilométert utaztam, hogy ma verseket, novellákat ajánljak neked. Nekem ne adj pénzt…, jó pár embert mentettem ki romból, tűzből, Dunából… hát te mennyit?!” Jogos a büszkeség, hiszen három nyelven beszél, három szakmája van, és ezt a munkát is tartással, egyenes gerinccel igyekszik végezni.
Hogyan lehet valaki sikeres lapterjesztő? Milyen hasznos tanácsot tudna adni a társainak? Talán legfontosabb a kommunikáció vállalása, fejlesztése, csiszolgatása. Beszédbe kell elegyedni a vásárlókkal, és ismerni kell a lapot, hogy aki árulja, fel tudja kelteni az érdeklődést iránta. Ha mindezek ellenére beszólnak, tudni kell higgadtan és okosan válaszolni. Mi az igazi sikerélmény? Amikor valaki éveken át alázza, és butaságokat mond neki, ostobaságokat terjeszt róla… aztán egyszer csak észosztás helyett kérdezgetni kezdi, és szép lassan megváltozik a véleménye… lapot vesz… törzsvásárlóvá válik.
A koldus nem tudja, mit árul, ő csak kéreget. A lapterjesztő ismeri az újságot, és valódi értéket kínál, megfizethető áron. „Anyám arra nevelt: valamit valamiért, fiam.”
(– odorik –)
fotó: Csanádi Gábor
