662. szám Sztárinterjú

On The Spot – Cseke Eszter, S. Takács András

Szerző:

Az On the Spot épp 10 éves, születésnapi filmjük a Telekom Videotékában és a műsor Youtube-oldalán látható, januárban a Spektrum is vetíti.

„On The Spot – „elég közel” a világhoz

Interjú Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással”

Fedél Nélkül 2019. november 28. 662. szám

Nyilvánvalóan csodálatos évek voltak, rendkívül kalandos, izgalmas, sikeres időszak az Önök életében, ráadásul mélységesen mély, helyenként borzasztóan fájdalmas tartalommal. Amikor még csak gondoltak rá, vagy nagyon az elején tartottak, ilyennek tervezték? Esetleg közben változtattak dolgokon, elképzeléseken?

Azt tudtuk, hogy valami végtelenül izgalmas dolog kezdődik. Először el sem akartuk hinni. Már négy-öt tv-csatorna nemet mondott az On the Spot próbaadására, amit egyetemistaként forgattunk, de azért ott hagytunk egy utolsó DVD-t a Spektrum TV portáján. Amikor megcsörrent a telefon és megrendelték a sorozat első évadát, azt gondoltuk, ez lesz életünk legjobb éve. Ezt követte még 10. Folyamatosan változtattunk a formán és a témán, hol törzsekhez utaztunk, hol diktátorok gyermekeivel forgattunk, így rengeteg helyzetben és műfajban tanulhattunk a világról.

Milyen motivációkkal vágtak neki?

Azt tanultuk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogy három dolgot nem néznek szívesen a magyarok: feliratos műsort, dokumentumfilmet és külföldi történeteket. Mi pont ezt szerettük volna csinálni, azt gondoltuk, hogy a valóság mindennél izgalmasabb, és Robert Capától vettük a mottónkat, aki azt mondta, hogy „Ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel.”

Gondolták, hogy ennyire szeretni fogják a nézők, hogy ennyi ideig töretlen lelkesedéssel várják a következő filmeket?

Az első évad után benne volt a pakliban, hogy vége lesz, hogy ez volt életünk legjobb éve, de nem lesz folytatása. Aztán a Spektrum megrendelte a második és a harmadik évadot is, majd itthon a Duna tévén és külföldön más csatornákon kötött ki a sorozat.

Hogyan választanak témát? Esetleg először felmerül egy téma ötlet és ehhez keresnek területet, embereket, országokat?

Abban a végtelenül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy arról forgathatunk, ami tényleg érdekel. Például épp Egyiptomból repültünk hazafelé az arab tavasz idején, és azon gondolkodtunk, mi lehet a megbuktatott diktátor, Mubarak elnök gyerekeivel. Így született a Diktátorok gyermekei sorozatunk ötlete. A 36 megkeresett diktátor-leszármazott közül 30 visszautasított minket, érthető módon, hiszen ki akar egy ilyen kellemetlen témáról beszélni, de hatan igent mondtak, így elkészülhetett a sorozat.

Mi az, ami a legfontosabb Önöknek ebben a munkában?

Talán a szabadság: hogy annak járhatunk utána, ami igazán érdekel, és hogy közben felfedezhetjük a világot.

Változtatott-e Önökön ez a rendkívül sokféle tapasztalat? Miben és hogyan?

Nagyon nehéz erre röviden válaszolni, mert ezerféleképpen volt ránk hatással az a rengeteg történet, amit az elmúlt tíz évben megismerhettünk és elmesélhettünk. Az biztos, hogy sokkal nyitottabbak lettünk.

Mi a tapasztalatuk, hogy szerte a világon élő emberek között több a különbözőség vagy több a hasonlóság? Esetleg egyes dolgokban jobban különbözünk, más dolgokban meg hasonlóbbak vagyunk?

Amikor a gyereknevelésről forgattunk websorozatot a különböző kultúrákban, arra jutottunk, hogy sokkal több hasonlóság van abban, ahogy a gyerekeinkhez viszonyulunk, mint gondoltuk. Ugyanúgy örülünk nekik, ugyanúgy féltjük őket, ugyanúgy a legjobbat akarjuk nekik Indiában, Dél-Kelet-Ázsiában és Afrikában. Aztán, hogy a thai halászfaluban, amely cölöpökre épült, hogyan tanítják meg úszni a gyerekeiket, vagy az etiópiai törzsnél miért csak a fiúk járhattak iskolába, azok borzasztóan érdekes kérdések és különbségek.

Az Esther, a törzs lánya című új filmjük az emberiség bölcsőjében játszódik, ahová hét év után tértek vissza. Milyen érzés volt az a bizalom, hogy a szülők és a kis Esther is ennyi időn át várta, hogy visszatérnek és segítik a kislányt, hogy tanulhasson?

Mi is rengeteget gondoltunk rájuk az elmúlt hét évben, hiszen ott voltunk a kislány születésénél, és az apuka megígérte, hogy ha visszatérünk, elengedi majd iskolába a lányát. Megható volt újra találkozni a családdal.

Mit gondolnak, hogy milyen változást hozhat a család és Esther életébe a tudás, amit a 8 év alatt megszerezhet a helyi iskolában?

Ez a legnagyobb kérdése a filmnek, amit mindenképp folytatni szeretnénk majd, hogy kiderüljön a válasz. Írni, olvasni, számolni biztosan megtanul hamar, angolra is tanítják a tanárok. Fogalmunk sincs, hogy mit tanulnak az iskolában például a női körülmetélésről, amely itt ősi tradíció. Az etióp kormány ellenzi és próbál véget vetni a brutális hagyománynak, de ezeken a területeken ez rendkívül nehezen és lassan megy.

Ha Esther eredményei lehetővé teszik és kedve is lesz, támogatják majd a továbbtanulását középiskolában és esetleg felsőoktatási intézményben is?

Ha szeretné majd folytatni a tanulmányait, mi mindenképpen szeretnénk megtenni, ami tőlünk telik.

Hogyan tervezik követni a kicsi fejlődését, előmenetelét a későbbiekben?

Három-négy évente szeretnénk visszatérni a törzshöz, hogy megnézzük, mi történt, és követhessük Esther történetét a kamerával is.

Az utazásaik során sok emberrel, családdal, közösséggel ismerkednek meg. Később követni tudják a sorsukat, van erre lehetőségük, idejük?

Több mint 75 filmet készítettünk. Sokakkal tartjuk a kapcsolatot, és még többen vannak, akikkel nem. A Facebook ebben sokat segít. A leghihetetlenebb a születésről szóló sorozatunk, a 9 hónap alatt a Föld körül szereplőit viszontlátni egy-egy fotón, az ott született gyerekek ma már 4-5 évesek.

Létezik olyan hely a Földön, ahová bár szerettek volna, még Önök sem jutottak el?

Például az Antarktiszra. Eleinte nagyon nehezen kaptunk engedélyt az ottani katonai bázisoktól, mire pedig sikerült volna elintézni, már egészen másképp alakult a forgatási naptár. Most pedig azért nem megyünk, mert a fiunkat is szeretnénk majd magunkkal vinni, de amikor már biztosan emlékszik majd mindenre.

Van esetleg úgynevezett kedvenc helyük a világban, esetleg olyan közösség, vagy akár egy ember, akinek a megismerését igazi szerencsének, csodának, rendkívül fontosnak érzik a maguk számára?

Az ellenség gyermekei sorozatunk szereplői közül többekkel is óriási élmény volt a találkozás, már-már terápiás hatású: Visky András drámaíró Erdélyben, dr. Máté Gábor orvos Kanadában vagy Edith Eva Eger családterapeuta Kaliforniában olyan emberek, akiktől rengeteget tanultunk és tanulunk a mai napig.

Mit csinálnak abban az élethelyzetben, amikor például mi, hétköznapi életet élő emberek végre elutazunk valahová vakációra? Vagyis hogyan pihennek?

Örülünk, hogy nem kell semmit csinálni, és próbálunk minél több időt a természetben tölteni.

Hogy tervezik a következő 10 évet?

Szeretnénk mélyebben foglalkozni egy-egy történettel úgy, hogy elég idő és energia jusson a filmjeink elkészítésére.

A karácsony meglehetősen összetett ünnep. Bizonyára nem egyformán ünneplik világszerte, de más érzés nagy családban vagy kisgyerekkel vagy magányosan ünnepelni. Önöknek mit jelent a karácsony?

Azt, hogy együtt a család, akár a világ különböző végeiről is összegyűlünk, és ilyenkor keletkezik egy furcsa digitális vákuum, amikor másfél-két hétig nem jönnek e-mailek, nem telefonál senki, csak a barátok, és tényleg félre lehet tenni a munkát.

Most itthon lesznek, vagy éppen utaznak?

Itthon leszünk, karácsonyra mindig hazaérünk.

Hogyan ünneplik? Hogyan készülődnek?

Amikor éppen hogy csak hazaesünk az ünnepekre, akkor kevés idő jut a készülődésre, ilyenkor előre megvesszük a mákot és a diót a bejglihez. Előfordult, hogy azt kértük karácsonyra a családunktól, hogy mire hazaérünk, díszítsék fel az otthonunkat. Csodálatos érzés volt így hazatérni.

Hogy tapasztalták, a karácsonynak, mint a szeretet ünnepének, vagy vallási ünnepnek fontos szerepe van világszerte az emberek életében?

A zsidó-keresztény kultúrkörben ilyenkor tényleg leáll az élet (a zsidóknál a hanuka miatt). A keresztény világban elvileg egy olyan ember születését ünnepeljük, aki arra kérte a gazdag ifjút, hogy ha tökéletes akar lenni, akkor ossza szét a vagyonát a szegényeknek, és kincse lesz a mennyben. Nem volt rá képes. Mi, a gazdag ifjú örökösei pedig mára odáig juttattuk ezt az ünnepet, hogy az egész nyugati világ soha nem látott vásárlási lázban ég és végeérhetetlen kígyózó sorok állnak a pénztáraknál, gyakorlatilag az összes boltban. A karácsony a fogyasztás ünnepe lett. Az a kevés pozitívum egyike, hogy talán adni is könnyebben adnak az emberek ilyenkor, mert mégis csak a szeretet ünnepe. A Fedél Nélkülből például decemberben többet adnak el? (igen, decemberben többet adnak el terjesztőink – a szerk.)

Karácsonyi üzenet

A Fedél Nélkül Olvasóinak Keresztelő Szent Jánost idéznénk, akinek az üzenete teljesen elrugaszkodottnak és irreálisnak hangzik a mai világban, de nem árt felidézni, hogy legalább tisztában legyünk vele, milyen messze is állunk ettől, karácsony ide vagy oda:

„Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképp cselekedjék.” (Lukács 3:11)

A Fedél Nélkül megvásárlása talán az első egészen apró lépés egy minimálisan igazságosabb világ felé. Az öröm könyvében olvastuk, amely egy beszélgetés a dalai láma és Desmond Tutu dél-afrikai anglikán püspök között (és nem mellesleg gyönyörű karácsonyi ajándék), hogy a judaizmusban a jótékonyságra utaló tzedakah kifejezés szó szerint igazságosságot jelent. Amikor nekünk megadatik, hogy adni tudunk valakinek, akinek nincs, akkor az nem jótékonykodás. Csak egy emberi gesztus az igazság helyreállítása felé az adott pillanatban, akármennyire is reménytelennek tűnik az, különösen karácsonykor, amikor Magyarországon is sok ezer ember tölti a jéghideg utcán a szeretet elvileg meleg ünnepét, mindannyiunk legnagyobb és közös szégyenére.

Fridrich Piroska

fotó: On The Spot

Kapcsolódó írások