Pokorny Lia színésznőt rendszerint azok is felismerik, akik nem sűrűn járnak színházba, hiszen a pillanatok alatt népszerűvé vált és lassan tizenkét éve műsoron lévő Beugró című szituációs játéknak vagy az utóbbi hónapokban látott Jófiúk című sorozatnak is főszereplője. Mostani beszélgetésünknek az lett az apropója, hogy a Tíz millió Fa néven megismert közösség nagyköveteként szép, hálás, de nem könnyű feladatot vállalt.
„Életet teremtünk”
Interjú Pokorny Liával
Fedél Nélkül 2019. november 14. 661. szám
Szervezet vagy mozgalom? Hogyan kell emlegetnünk a Tízmillió Fa nevű kezdeményezést?
Látod, ezen most én is elgondolkoztam. „Tízmilliófásként” emlegetnek minket, mi is magunkat, de ha a pontos megnevezést keressük, akkor a „közösség” a legmegfelelőbb. Sokunk számára vált fontossá, hogy tenni kell valamit a környezetünk jövőjéért, és folyamatosan csatlakoznak az emberek, alakulnak új csoportjaink szerte az országban. Ha mindenki csupán egy fát ültetne el, máris elérnénk a kitűzött célunkat.
Hogyan találtatok egymásra ezzel a közösséggel?
Háromnégy hónapja olvastam az interneten, talán egy Facebookmegosztásban Bojár Iván András felhívását, hogy szeretné Magyarországon tízmillió új fa elültetését kezdeményezni, megszervezni. Azonnal érdekelni kezdett, mivel az utóbbi években egyre inkább nőtt bennem az a nagyon kellemetlen érzés, amit klímaszorongásnak hívnak. Úgy éreztem, nagyonnagyon kevés, ha otthon ülök és aggódom, és bár elzárom a fölöslegesen folyó vizet, lekapcsolom a potyára égő villanyokat, ennél többet kellene tenni. Éppen akkor voltak az erdőtüzek… Láttam, mekkora baj van a világban, mi mindent teszünk tönkre olykor akaratlanul is, és ahhoz képest, mennyit pusztítunk, mennyire keveset teremtünk. Hiányzott valami nagyobb léptékű dolog, aminek az eredményéből a gyerekeink és az unokáink is kaphatnak valamit. Úgy éreztem, amit Iván kitalált, annyira irreálisan nagy dolog, hogy mellé kell állni. Aztán hamar kiderült, hogy nem is irreális álomról van szó, folyamatosan nő a csatlakozók száma. Ma már úgy gondolom, ennek a nagyszerű kezdeményezésnek komoly realitása van.
A politika természetesen ebbe is beleszól… a klímaválságot is liberális hisztériának bélyegezték…
Óh, igen, persze… Kaptam én hidegetmeleget, különösen, amikor a klímatüntetésen részt vettem, pedig jobboldali és baloldali barátaim is ott voltak. Akivel lehetett, próbáltam elbeszélgetni és észérveket felhozni az álláspontom védelmére. Ádáz vita helyett inkább beszélgetni szeretek. Ha valaki azért vagdalkozik a neten, mert valami ért frusztrált, nem hagyom belesüp pedni, hanem igyekszem őt viszszavezetni a valóság ba, hogy ne a mérgét vezesse le rajtam, hanem az érveiről meséljen inkább. Saját magát szinte senki sem tartja felelősnek. Akik legyintenek rá, hogy ez ciklusonként visszatérő jelenség, nem veszik figyelembe az adatokat, számokat. Pedig a globális felmelegedés üteme az általunk termelt széndioxid mennyiség miatt ilyen ijesztő. Nem is értem az ellenzőket. Kinek mi baja származhatna abból, hogy mi fát ültetünk? Senkinek sem ártunk vele, ezt nem nehéz belátni. Mégis vannak ellendrukkerek.
Egy országos kezdeményezés nagykövetének lenni főként protokolláris feladat?
Amikor az első országos találkozónk volt és Ivánék felkértek rá, hogy legyek a 10 millió Fa nagykövete, úgy határoztam, nem csak az lesz a dolgom, hogy riportokat adok – ami persze nagyon fontos –, hanem tevőlegesen is részt kell vennem a munkában. Ha kell, én megyek tárgyalni az ön
kormányzatokhoz, és jó értelemben élek is a lehetőséggel, hogy engem többen ismernek, picit komolyabban vesznek, mint egy lelkes, de ismeretlen környezetvédőt.
Elég a lelkesedés? Fát ültetni mindenki tud, aki akar?
Budapesten nem is olyan egyszerű. Én Zuglóban lakom, ott sok a zöld terület, bőven van még hely a fáknak. De utána kell járni, mi van a földfelszín alatt, merre futnak a csatornák, milyen fajtájú fa mennyire terebélyes gyökérzetet fog növeszteni, mekkora törzsvastagságú, és hová ültethető… Térképeket kell tanulmányozunk, szakemberekkel kell konzultálunk. Az illetékesekkel megszervezett tárgyalásra felkészülve illik menni, és átgondolt tervekkel, hogy hol milyen kompromisszumokat szabad megkötni. Egy fa elültetése körülbelül 50 ezer forintba kerül, ekkora összeget nem költhetünk el felelőtlenül. Ma már komoly tanulmányt, faültetési útmutatót olvashatunk arról, mit, hol, mikor és hogyan ültessünk. Erdésztechnikus és környezetgazdálkodási agrármérnök, kertészmérnök és növényorvos valamint erdőökológus vett részt az elkészítésében.
Honnan teremtitek elő a költségeket?
Adományokból. Nem csak pénzre gondolunk, hiszen fát vagy földterületet is örömmel fogadunk. November 9én, négy hónappal az országos kezdeményezés elindulását követően, az Élet Napján, az országos ünnepi faültetés napján is lehetőségünk nyílt a barátkozásra, tapasztalatcserére.
A barátkozást is szervezni kell?
Megy az magától is hasonló szemléletű emberek között. Emlékszem, amikor a kutyámmal először kimentem a Ligetbe, azt hittem, majd kettesben bóklászunk… De a séta fontos napirendi pont lett, és mi, kutyások, rendszeresen beszédbe elegyedtünk egymással, közösségbe kovácsolódtunk. Olyan emberek barátkoztak itt öszsze, beszélték meg ügyesbajos dolgaikat, akik korábban nem is tudtak egymásról. Ugyanilyen baráti közösségek kialakulását várom a ”tízmilliófások” között is.
Ez egy szép és hasznos hobbi is egyben?
Igen, de mi valamennyien közös felelősséget vállalunk. Annak a felelősségét, hogy életet teremtünk, jövőt a gyerekeinknek, de legalábbis tisztább, egészségesebb környezetet. Ahová elültettél egy fát vagy csak segítettél az ültetésben, valószínűleg vissza fogsz járni, megnézed, hogyan növekedik a facsemetéd, esetleg a családodnak is megmutatod, és a szép emlékek miatt szinte zarándokhelyed lesz. Nagyszüleink idejében még volt olyan szokás, hogy fát ültettek, amikor gyermek született, és a fa meg a gyermek növekedését együtt követték, együtt gyönyörködtek bennük. Miért ne lehetne a jövő parkját, akár a jövő erdejét megvalósítani? Hatalmas ereje lehet annak, amikor nagyon sok ember közös hite és munkája révén jön létre ilyesmi. Nemrégiben Indiáról hallhattuk, hogy hihetetlen mennyiségű fát ültettek el egy nap alatt. Felemelő, gyönyörű érzés lehet pár év múltán végignézni azon a területen, amelyért tettünk, dolgoztunk.
Éltél már át ilyet?
Kicsiben akkor éreztem valami hasonlót, amikor anyukámmal együtt beültettük a társasházunk kertjét. Ide ültettem azt a fát is, amit a 10 millió Fa legutóbbi rendezvényén kaptunk. A lakók is hamar felfedezték, milyen jó abban a kis közös kertben bogarászni. Ha nem fér el a kertben egy fa, akkor is ültessünk növényeket… bármit, ami él, terem virágzik… Amikor anyukámmal elkezdtünk a kertben szorgoskodni, mi sem értettünk hozzá, de könyveket nézegettem, beszélgettem róla, egyre több okos tanácsot kaptam. Hortenzia, trombitafolyondár, vadszőlő, tuja, rozmaring… ma már teli van a kert növényekkel, és nagyon szeretek hazamenni. A lakótársaim is örülnek, hogy nem egy sivár, kiégett kertbe érkeznek meg, hanem virágok közé.
Örültél a felkérésnek vagy óvatos voltál mielőtt elvállaltad?
Amikor először hallottam erről, azonnal eldöntöttem, hogy ez engem komolyan érdekel. Hálás voltam. De én amúgy is szeretek hálás lenni. Azért szeretem ezt az érzést, mert olyankor úgy érzem, ajándékot kaptam. Iván olyasmit talált ki, amivel azonnal tudtam azonosulni, és kézzelfogható feladatokat, sikerélményt is várok tőle. 102030 év elteltével – történjen bármi – elégedetten nézhetek a tükörbe, és nem tehetek magamnak szemrehányást, hogy miért nem csináltam semmit. Magyarországnak 21 százaléka van beültetve fával, ami azért döbbenetes, mert az európai átlag 40 százalék körül lehet. Nem is beszélve a skandináv országok 70 százalékáról. És nem szántóföldekről beszélünk, hanem a soksok ugar ott áll parlagon, nem történik ott semmi.
Ha valakinek tetszik az ötlet, minden esetben célszerű felvenni veletek a kapcsolatot?
Érdemes, mert mi már kitapostuk az utat, sok hasznos információt beszereztünk. Szemfülesnek kell lenni, hogy meglássuk, hol van még lehetőség az ültetésre. de az is fontos, hogy ne önkényesen döntsük el, hová ültetünk, mert nagyon kínos, amikor utólag derül ki, hogy egy parlagon heverő parkra kidolgozott, komplex parkosítási terve volt az önkormányzatnak. Körültekintően kell tervezni és egyeztetni, hogy valóban mindenkinek öröm legyen a végeredmény. Sok feladat áll előttünk, hiszen a faültetést akár az iskolai önkéntes programokba is be kellene majd emelni.
A környezettudatosság a mindennapjaidat is meghatározza?
A Földünk, a klímánk védelme során soksok apró dologra is ügyelnünk kellene, én is egyre inkább törekszem erre, de akad még lemaradásom. Nem vagyok fanatikus, de úgy gondolom, ne üljünk autóba, amikor bicajjal is elérhetjük célunkat. Ha jól szervezett a tömegközlekedés, ott is fölösleges az autó. Ne kérjünk minden egyes bevásárlásnál egy halom nylon zacskót, hanem legyen saját szatyrunk. Ahová termoszban is vihetünk folyadékot, ott ne vegyünk, ne kérjünk műanyag poharakat… Ezek látszólag pici dolgok, de összeadódnak. Jártam már úgy a piacon, hogy elfelejtettem szatyrot vinni. Szerencsére egy kedves árus megértette, hogy nem szeretem a nylon zacskókat, és mindent kicsomagolt nekem egy üres rekeszbe, hogy abban vihessem haza, amiket vettem.
Aki még csak most barátkozik a gondolattal, hogy szemléletmódot kellene váltania, hogyan fogjon hozzá?
Óvatosan és fokozatosan. Egyik napról a másikra nem lehet szokásrendet váltani. Mondjuk, kezdetben csak három dolgot változtassunk meg az életünkben, és ha rutinná vált, akkor jöhet a következő adag. Például az első három hónapban ne együnk minden nap húst, különösen ne marhát, oltsuk le a szükségtelenül égő villanyokat a lakásban és szelektíven gyűjtsük a szemetet. Amikor mindez automatizmussá vált, bővítsük ki új szokásokkal a régieket. Mostanában azon agyalunk a barátnőimmel, hogyan lehetne a fenyők kivágása helyett környezetet óvó „alternatív karácsonyfát” kitalálni. A közösségünk pályázatot is meghirdetett rá, november 25. a beküldési határidő. A fölösleges dolgokat ki is lehet dobni, sok minden kis találékonysággal pótolható, megoldható. A kamasz fiam ágyát régi raklapokból állítottuk össze, és nagyon élvezi, milyen vagány fekhelye van.
És mit tanácsolsz annak, akiben még az átállás iránti vágy sem alakult ki, és ragaszkodik a régi rossz szokásaihoz?
Elég lenne azt belátni, hogy bármit teszünk, az kihat a közösségre. Nem szóló játékosok vagyunk. Ez mind a kommunikációban, mind a környezetünkhöz való alkalmazkodásban igaz. Sok emberben annyi feszültség alakul ki, hogy nem tudja értékelni saját magát. Nincs önbecsülése és elkeseredik. Olyan dolgokat kell tenni, amelyekért joggal becsülhetjük magunkat. Megváltozik tőle az énképünk és sorra nyílnak a kapuk, egyre több értékes emberrel ismerkedünk meg, újabbnál újabb lehetőségek bukkannak fel előttünk.
(– odorik –)
fotó: Csanádi Gábor
