Ha jól tudom, akkor új felállással érkeztek a Dumapartyra, tudnál esetleg néhány szót mondani a változásokról?
Talán az utóbbi 5-6 évben nem volt két olyan egymást követő koncertünk, amikor a zenekar pontosan ugyanolyan felállásban lépett fel. E tekintetben inkább állandóságról beszélhetünk tehát, mint változásokról. Ami viszont tény: új billentyűs érkezett a zenekarba, vele tehát mindenképp újdonság erejével hat majd a következő néhány koncert.
Szoktatok hasonló jótékonysági rendezvényeken fellépni?
Az elmúlt 23 évben sok olyan rendezvényen felléptünk, ahol számunkra fontos társadalmi, civil kezdeményezések mellett állhattunk ki. Ilyen volt a Hősök terén egy időben rendszeresen megszervezett Békejel-fesztivál nevű háborúellenes buli, emellett zenéltünk Autómentes napon és más környezetvédelem-tematikájú eseményeken is.
Miért éreztétek fontosnak, hogy odaálljatok a Télelőtti Dumparty mellé? Mennyire fontosak nektek a társadalmi kezdeményezések, jótékonysági ügyek?
Amikor megkeresett minket a Fedél Nélkül, nem volt kérdés, hogy beállunk az esemény támogatói közé. A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma, mint az otthontalan embertársaink kérdése, amit az elmúlt évtizedekben nemhogy nem tudtak rendezni a felelősök, de még rontani is tudtak a helyzetükön. A legnehezebb helyzetben élők kriminalizálása, megbélyegzése, hatósági zaklatása az utóbbi évek egyik legaljasabb intézkedése volt Magyarországon.
Mikor találkoztál először a hajléktalansággal, mit gondolsz a problémáról?
Iskolásként a 7-es buszról láttam először utcán élő embereket. Azt gondolom, hogy 2019-ben az Európai Unióban nem lenne szabad előfordulnia, hogy emberek fagynak meg az utcán.
A téli krízisidőszakról hallotál ezt megelőzően? Ha igen, akkor esetleg ilyenkor te is jobban odafigyelsz a hajléktalanokra?
Igyekszünk ilyenkor otthonról egy kis étellel, meleg ruhával segíteni azoknak, akiknek semmijük sincs, de közben tudjuk azt, hogy ez csak átmeneti támogatás; egyszerűen nem méltó egy társadalomhoz, hogy a hajléktalanság problémáját megoldatlanul hagyja.
Mit üzennél a rajongóitoknak, miért ne hagyják ki a Télelőtti Dumpartyt? (Gondolok itt arra, hogy egyszerre tudnak veletek találkozni, és mellette még adakozni is egy jó ügyért.)
Kevés koncertünk van mostanában, és a legutóbbi koncerten úgy tűnt, épp elég jó formában vagyunk, úgyhogy én biztos nem hagynám ki a helyükben. Ráadásul ismerjük a közönségünk beálltottságát, tudjuk, hogy ők is szívesen állnak jó ügyek mellé.
Esetleg készültek valami különlegességgel a rendezvényre?
Erről egyelőre nem árulhatunk el részleteket.