Fedél Nélkül 2017. november 30. 610. szám
Velem beszélj, ne rólam!
1981. november 13-án születtem – péntek 13-án – a 13. kerületben,
egy kis panelházban. 5 éves koromban elváltak a szüleink, és húgommal édesanyánkhoz kerültünk. Én 12 éves koromban elköltöztem édesapámhoz, de ő annyira kevés pénzt keresett, hogy muszáj volt elmennem dolgozni az iskola mellett. Sajnos ennek az lett a következménye, hogy megbuktam az iskolában, a 6. osztályt kétszer kellett járnom. Nem szégyellem, mert ez egy olyan élethelyzet volt, amikor muszáj volt dolgozni. Miután kijártam az általánost, szakácsnak tanultam, és 26 évesen ezzel a szakmával bejártam Skóciát, Angliát, Walest, összesen 47-szer ültem repülőn! A skóciai Stirlingben, egy felső kategóriás étteremben dolgoztam és 3 hónap alatt az összes adósságomat rendezni tudtam. Az angol nyelvet is nagyon jól megtanultam kint, és bár nincsen papírom róla, de nagyon jól tudok írni és beszélni angolul. Aztán egyszer, amikor hazalátogattam, segítettem egy költözésnél. Balesetet szenvedtem, és tolószékbe is kerültem.
Egy év után terápiákkal nagyjából helyre jöttem, de az összes félretett pénzem elment a felépülésemre. A doktor úr azt mondta, hogy nem emelhetek, nem ülhetek, viszont annyit sétáljak, amennyit csak tudok. Ezért jutott eszembe először a parkolóellenőr szakma. Szerencsém volt, jelentkeztem, és másnap már dolgoztam is. Szóval kezdett rendeződni az életem, lett munkám és egy hosszú párkapcsolatom is. De jött az első gerincműtét… Nem bírtam felkelni, még fürödni sem önállóan. Ha az akkori barátnőm nem lett volna velem, ma nem lennék itt.
Később egy dohányboltban helyezkedtem el, de annyit kellett emelni és pakolni, hogy nem bírtam sokáig. Sajnos megint annyira „lerobbantam”, hogy nem tudtam még járni se, több hónapig kórházban voltam újra. 2016-ban a kórház után találkoztam egy volt kollégámmal, és látta, hogy nagy baj van… Ő ajánlotta, hogy kezdjek el újságot árulni.
Akkor még nem tudtam, milyen újság, ő beszélt nekem először a Fedél Nélkülről. Azóta ez adja a jövedelmem 70%-át.
Hála Istennek most már kezdenek elmúlni a nagyobb fájdalmaim, és egész jól vagyok. Meg úgy érzem, teszek is érte. Április óta dolgozom másodállásban egy cégnek, én írom a marketingjüket. Ebből a jövedelemből nyitottam és fizetem a lakáskasszát. A fő céljaim egy saját gerendaház és egy önálló vállalkozás! Azt tervezem, hogy amint teljesen felépülök, visszamegyek teljes munkaidőben dolgozni, bízom benne, hogy ez sikerülni is fog.
KÜLÖN KÖSZÖNET A FEDÉL NÉLKÜL SZERKESZTŐSÉGÉNEK ÉS AZ ÚJSÁG VÁSÁRLÓINAK ÉS AZOKNAK, AKIK ENGEM TÁMOGATNAK CÉLJAIM ELÉRÉSÉBEN!
Erősségeim:
Nagyon jól beszélek angolul, jól tudok főzni, nagyon jó a helyzetfelismerésem. Nagyon jól döntök, nem szoktam megbánni a döntéseimet. Nagyon jól tájékozódom, ahol egyszer voltam, arra mindig emlékezni fogok.
Gyengéim:
A nők! Nagyon nehezen ismerkedem, és türelmetlen is vagyok néha.
fotó: Csanádi Gábor
terjesztő: 2016 óta
terjesztői szám: 2276
terjesztési helyszín: jelenleg nem terjeszt