szerző 2010 óta
Fedél Nélkül 2016. augusztus 11. 576. szám és 2011. január 20. 431. szám
Hittel élni
Vajda Norbert riportja
Én egy bányásztelepen nőttem fel, ahol nem volt divat a versmondás.
A fizikai munkának azonban becsülete volt, s biztos megélhetést teremtett. Aztán bezárták a bányákat, az addigi létbiztonság egyik pillanatról a másikra megszűnt.
Elkerültem otthonról, kitanultam a lakatosmesterséget. Az évek során több műhelyben dolgoztam, ahol megbecsülték a munkámat. A művészet mellett mindig is érdekeltek a műszaki újítások, amit bizonyít, hogy több szabadalmat is be tudtam terjeszteni. Sajnos aztán a későbbiek során ezek sohasem engem gazdagítottak. Ekkortájt a magánéletemben is problémákkal kellett szembesülnöm, aminek az lett a vége, hogy
elváltunk az akkori feleségemmel.
Ezt követően kezdtem el rendszeresen italozni. Nem az a kesergős-búsulós fajta voltam, mulatoztam, társaságokba jártam. Aztán kezdtem arra rájönni, hogy még sincs ez így jól. A megpróbáltatások végül engem Istenhez vezettek, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 18 éve egyáltalán nem iszom alkoholt, s 7-8 éve nem is dohányzom.
Ma is sokat nélkülözök, mert a szaktudásom ellenére állandó munkahelyem továbbra sincs, a művészetből meg nem lehet megélni.
Minden alkotó ember szükségszerűen egy kicsit egyedül marad, nem is tehet mást, de én már lenyugodtam, nem toporzékolok.
Gyakran előfordul, hogy nem azt a festéket vagy vásznat tudom használni, amit leginkább szeretnék, de ettől még az alkotás lényege megmarad. Volt úgy, hogy a piacon a keret áráért adtam el egy festményemet. Persze, mindenkinek szüksége van a többi ember elismerésére, s a művészemberek sem kivételek ez alól, de enni kell, nincs mese.
Én úgy tartom, hogy a szőlőből is úgy jön ki a lé, ha megpréselik. Életképes férfi vagyok, vannak és lesznek új ötleteim, s tudom, hiszem, hogy ezek közül jónéhány meg is valósul majd a közeljövőben.
fotó: Primusz Péter
Ars poetica
Csüngök, mint pók egy szálon
Hátamon keresztem
Ujjaim végein kinyílt nárciszok;
Kelyheimet széllel rázom
(be)Versporozom a világot!
Vihar a Balatonon
(Balatonszabadi)
Sok szó gyűlt össze megint a számban!
Szétkiáltom; vihartól megszaggatott tájban!
Legyenek verssoraim, Tűzfalak:
Szeretteim szívemben megmaradjanak!
Felbődült a Balaton!
Megint ölt, kegyetlen orvgyilkos;
Gyermek tetemet dobál a vak-szél a habokon!
Ne engedd, hogy betolakodjon a sötét,
a vihar, ajtóm, ablakon,
Az ég homlokpántján föl-föl villan már a nap!
Életem tükröződik kedvesem az arcodon?
Vagy megint csak kitaláltalak?…