Olyan zátonyra futottam,
Mit a tétlen évek
Halmoztak alám,
–Szemem a partra téved–
Hol lábam megvethetném,
De ahhoz úszni kéne,
És korántsincs garantálva:
Valaha kijutok élve.
Persze kulcsolom a kezem,
S térdem a parkettán,
Csak lassan azért indulnék,
Mert nem válasz a „talán”.
Túl sokszor hallottam,
Ezért vallom, hogy semmire.
Az húzza rád, ki később
Pont ezzel tesz majd keresztbe…
A múltam már rég kimúlt,
Néha feltámad lelkemben,
Kísért és marasztal,
Jelenemmel ölében.
Szép páros, mondhatom,
Kívülről nézem.
Vitázok, meghasonlok
Módszeresen önmagammal,
És a jövő akkor jő csak el,
Ha hasadni kezd a hajnal.
Belefulladhatnál simán
A délibábos jövőképbe,
Nézhetnéd, kik kívánják:
Temesd el magad élve.
Temessem el magam,
Virág borítson végre,
Nyílvesszőimet célzottan
Küldöm az ellenfélre.
Nem halálos fegyver, sőt-ellenkezőleg,
A szeretet tudtommal inkább gyógyszer,
Mintsem méreg.
Ezt a fele életet odaadnám pár évért,
Amit úgy tölthettem volna el,
Hogy soha nem is láttam tévét,
Sem monitort, sem gépeket,
Lehettem volna kisgyerek…
A múltam már rég kimúlt,
Néha feltámad lelkemben,
Kísért és marasztal,
Jelenemmel ölében,
Szép páros, mondhatom,
Kívülről nézem.
Vitázok, meghasonlok
Módszeresen önmagammal,
És a jövő akkor jő csak el,
Ha hasadni kezd a hajnal
Csupán egy olajlámpás fényénél
Olvasnék tőled verseket,
S előbbre járnék fényévekkel,
Azoknál, kik rajtam nevetnek;
A nagyon-nagyon új korhoz,
És csodáihoz képest,
Egyszer abbahagyom,
Addig is bátran kérdezz.
Mondjuk jobban örülnék
Egy szimpla ölelésnek,
Túl nagy kérés tudom,
Hiszen ugyanannyi rés lett
A szíved azon részén
Ahol szerettél,
Hol engem egy darabig tán
Valahol őriztél…
A múltam már rég kimúlt,
Néha feltámad lelkemben,
Kísért és marasztal,
Jelenemmel ölében,
Szép páros, mondhatom,
Kívülről nézem.
Vitázok, meghasonlok
Módszeresen önmagammal,
És a jövő akkor jő csak el,
Ha hasadni kezd a hajnal.
Hazudoztam magamnak,
Másokkal őszinte voltam,
Hittem a tarokknak,
És a Bibliában.
Lelkem vezérelt,
Üres szavakat találtam.
Jól van, töltsed azzal az éveid,
Hogy felépítsd és lerombold
Beteges észérveid.
Mégis a legeslegjobb, hogyha
Egyáltalán nem figyelsz rám,
Múló vagyok, felejthető,
Akár egy olcsó reklám,
Vagy a műanyag bili,
Amit őriztek utánunk
Szüleink: elhűltek volna,
Ha látják: abba hánytunk…
A múltam már rég kimúlt,
Néha feltámad lelkemben,
Kísért és marasztal,
Jelenemmel ölében,
Szép páros, mondhatom,
Kívülről nézem.
Vitázok, meghasonlok
Módszeresen önmagammal,
És a jövő akkor jő csak el,
Ha hasadni kezd a hajnal.
