1. rész
Megborzongtam. Május közepe volt, kánikula, mégis elfogott a hidegrázás, amikor ajtót nyitottam a csöngetésre. Ádám és egy negyven körüli nő, (akinek elég pocsék kinézése volt), – mindkettő illuminált állapotban – néztek velem farkasszemet. Éva (később megtudtam, hogy így hívják), egy koszos megviselt személyit mutogatott, nagy tehén szemével esdeklően nézett rám.
– Mit akartok? – förmedtem rájuk.
– Mirella… – fogta könyörgőre Ádi.
Tudtam, hogy Ádi randizott egy nővel, az internetről szedte föld, de a valóság minden képzeletemet felülmúlta. Kezembe nyomtak kétezer forintot, hogy nálam akarnak aludni. Fogtam és Ádi pofájába vágtam a pénzt, és elküldtem őket a K. anyjukba. Hamar belenyugodtak, hogy nem engedem be őket, és eltántorogtak. Sokáig néztem utánuk.
Bementem a szobámba, és le kellett ülnöm, olyan szédülés fogott el. Próbáltam sírni, de nem tudtam, érdekes módon nyugodtan aludtam reggelig, szinte élveztem, hogy Ádi megcsalt. Nekem ő már nem jelentett régen semmit, magam sem tudtam, hogy miért éltem vele, talán a birka természete miatt. Tulajdonképpen presztizs kérdést csináltam az egészből, „mellettem ne lépjen félre senki”, mégis közel három hónapig olyan viharvert voltam, mintha meghalt volna valakim. Végigéltem a megcsalt nő szerepét, és hiába próbáltam józanul gondolkodni, nem ment.
Ádi természetesen továbbra is itt lakott nálam, eltűnt négy napra, két napra, rendszeresen hazatelefonált és össze-vissza hazudozott. Ezzel sokat nem ért el, mert már régen átláttam az olcsó kis hazugságain, és tényleg untam, hogy a nyakamon élt.
Még ha a nő különb lett volna (Éva) nálam, de tényleg egy madárijesztő volt, és ivott, mint a kefekötő! Mit ne mondjak, együtt ittak! Jómagam szinte soha sem fogyasztottam alkoholt, nem is dohányoztam, szóval eléggé „józan életűnek” tetszettem, nem mintha nem kívántam volna a jóféle nedűket, de ismertem magamat, hogy túlságosan belemerültem volna az ivásba, így „inkább semmit”!
Május, június, július, augusztus. Így telt el az a közel négy hónap, megcsalatva. Féltem az egyedülléttől, húsz éves korom óta mindig volt mellettem egy férfi, így hát elfogadtam Ádit, úgy ahogy volt, később még csak mérges sem voltam rá, szerelmünk barátsággá szelídült. De micsoda hónapok voltak! Ádi és a szerelem! A kifizethetetlen telefonszámlák! …Mert állandóan egymást hívták, főleg akkor, mikor nem tartózkodtam otthon. (Mobilt már régen nem vettem Ádinak, mert mindig túladott rajta!)
Utólag visszagondolva sok mindent másképp csinálnék, főleg nem keseredtem volna el, ha tudtam volna micsoda megkönnyebbülést hoz, amikor már nem vagyok egy kapcsolatban, azt a felszabadulást! Szép, szép volt a szerelem, de rengeteg bánatot, persze örömet is hozott nekem. Mit ne mondjak, mintha egy sötét barlangból kikecmeregtem volna a napfényre, olyan volt a megvilágosodásom. Addig is az érzelmek micsoda hullámzását, sírásokat, őrjöngéseket, álmatlan éjszakákat hozott ez a pár hónap!
Nem tudhattam előre, hogy az Idő, ez a bölcs mester sok mindent meggyógyít, csak ámultam, bámultam, hogy mi mindenen mentem keresztül Ádival megcsalás előtt és azután.
Mindenesetre hálás voltam a Sorsnak, hogy visszaadta függetlenségemet és újra normális lehettem, mint azelőtt, mert annyira bele tudtam magam élni a szerelembe, hogy se nem láttam se nem hallottam! Ráadásul felcsillant egy remény, Marci személyében, de nagyon óvatos lettem, és a világért sem habarodtam volna bele!
Végre egyedül (Ádival a másik szobában) élhettem, és fantasztikusan jó volt egyedül! Sokat olvastam, rajzolgattam és írogattam elbeszéléseimet. Eljártam a postára dolgozni. Még csak huszonöt éves voltam, előttem volt az élet. Vajon mit fog hozni?
2. rész.
Marci, akire elkövetkező életemet építeni szerettem volna, felszedett egy ránézésre hajléktalan embert. Kiderült, hogy nem otthontalan, mert volt egy szoba-konyhája, de se tévéje, se konvektora, se becsülete. Nagyon szegény lehetett, mert amikor átmentem Marcihoz, éppen egy konzervet eszegetett, amit az utcán talált, szőlő volt rárajzolva, de belül valamilyen lekvárnak látszó valami volt.
Indián nyár. Hála Istennek, nem kellett fűteni, mert húsz fok körül volt napközben, ki is élveztem ezt a csodát, mert így tudtam írogatni a saját szobámban, különben átköltöztem Ádihoz, mert olyan kora őszi influenza kapott el, hogy halálos betegnek éreztem magam. Mégiscsak jobb volt a meleg szobában, mert csak az egyiket tudtuk fűteni, a gázárak miatt! Már nem nagyon érdekelt a képzelt szabadságom, különben is Ádi a napokban már nagyon kerülgetett, csókolgatott, persze nem mentem semmi szexbe bele.
Az egyik írónk „forró őszt” jósolt, de én semmivel sem törődtem, éltem zavartalanul a magánéletemet, igyekezetem mindent kizárni a gondolataimból ami zavaró lett volna. Már nem féltem a téltől, a tavalyi telet is csak átvészeltük Ádival, „gáz-ártámogatást” is adtak.
Ádi már tíz éve munkanélküli volt, nem dolgozott, élt a nyakamon. Szerencsére mellette öltözködésre nem volt gondom, mert eljárt az ingyenes ruhaosztásokra, és a legdivatosabb cuccokat hozta nekem.
Ádi és Éva szerelme kezdett kihűlni, már csak az ital kötötte egybe őket, és ez bizony kevés volt a boldogsághoz, már csak a bocsánatkérésre vártam. Sajnos az én maradék érzéseimet is elhalványította ez a pár hónap, és az az igazság, hogy nem akartam Ádival újrakezdeni!
Az elmúlt nyár és az „indián nyár” nem hozott nekem sok jót, talán a május fogja magában hordozni az igazi szerelmet.
Reménykedem.
