Gyurit először a váci vasútállomáson láttam meg. Elég rossz állapotban gubbasztott az egyik padon. Ilyesmit csak akkor vesz észre az ember, ha éppen nem rohan. A gondviselő Isten úgy rendezte, hogy ráérjek és ráérezzek.
Egy eltévedt fémszilánk miatt a váci kórház szemészetére jártam azon a nyáron, és én is sokat gubbasztottam az ottani padon, ha volt éppen hely. Miközben a vonatra vártam, megszólítottam és beszélgetni kezdtünk. Több mint hét éve, hogy így megismerkedtünk.
Mivel hétvégéken is megfordultam Vácon, most már ismerősként folytattuk a beszélgetést. Lassanként sok mindent megtudtam Gyuriról. Mielőtt utcára került, tanított – ez is hasonlóságot mutatott az életünkben, meg az is, hogy közel egyidősek voltunk. Az irodalmat kedvelte. Jó néhány év otthontalanság után is sok verset tudott kívülről. Emellett a zene is közel állt hozzá. Egy ideig bejárt a konziba is – igaz nem csak a zene miatt. Beethoven Für Elise című darabja volt a kedvence, ezért többen csak Für Elise-ként ismerték őt. Tiszta pillanataiban komoly kérdésekről is tudtunk beszélgetni.
A nyári elesettség után nemsokára meggyógyult, megerősödött, s ez hosszabb-rövidebb ideig tartott. Többen próbálták őt felsegíteni. Volt, aki napi szükségleteiről gondoskodott, volt, aki albérletet fizetett neki. Egyszer karácsonyra sikerült bejutnia egy hajléktalan szállóra, ahol nagy szeretettel fogadta mind a személyzet, mind pedig sorstársai. Úgy tűnt, életét sikerült jó vágányra terelni, de visszatolatott. Nem sokára újból Vácon találkoztunk a váróban, mert hogy télen ez volt a törzshelye, pedig az itteni sorstársai nem voltak olyan szeretetteljesek, s érthető módon a személyzet sem.
Próbáltam megtudni tőle, miért nem maradt meg a sokkal jobb körülmények között. Azt válaszolta, elszokott már a közösségtől, nem bírja. Megszokta már a szabadságot, nem akar láncon lenni, mint egy kutya. Szabad akar maradni, mint egy farkas. Ez elfogadható indok, csak akkor vállalni kell a farkas helyzetének nehézségeit, bizonytalanságát. Gyuri ezt nem tudta megtenni. Ő a láncot nem akarta, csak a háziállatnak kijáró biztos fedelet és kosztot kötelezettségek nélkül.
Ezért visszább és visszább csúszott, míg egyszer csak nem tudott felállni egy őszi reggelen. Erre emlékezve került az üdítős palackba tett virág a váróterem ablakába egy évvel később.
Likes
Nincs hozzászólás