Úr Isten, de sötét lett hirtelenében! Az előbb még hét ágra sütött a nap. Mit hét ágra! Drága jó szüleimtől – igaz, nem kimondottan a mai nap kapott – tojásokat bizton megsüthettem volna alatta. Most meg… Csak jövök, csak megyek, azt sem tudva, hová, merre. Megvakultam volna? Ilyen hirtelenében? Vagy az eszem ment el egészében? Kétségtelen , vad sötét éjszaka tombol kívűl is, belül is.
Ittam, elismerem. De nem holmi félárnyékban veszteglő vagon faszesszel telt hordóját csapolva meg! Garantálva ezzel a biztos világ végét. A közöli csapszékben kortyolgattam leginkább „zsebszakadásig”. Akkor mi az ördög történhetett velem? Keresem a választ lankadatlan, hiábavalóan. Hu látok is valamit egyáltalán, ebben a disznópörzsöléssel felérő izzó, kínzó fényözönben, az nagy ég. Mint nagybőgő!
Amint így téblábolok, a legközelebbi kerítésbe kapaszkodva, rég elfeledve, hogy voltaképpen hová is igyekszem, egyszerre valami puhába ütközöm.
– Na, na! – hallom utána rögtön – Nehogy már az utcán ismerkedjen!
– Jaj, dehogy – nyögök fel, elhárítva magamtól a feltételezésnek még az írmagját is. – Ha ön valóban hölgy, – folytattam tovább a gondolatsort – akkor engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést. Nevezetesen azt, hogy mi van most körülöttem. Nappal, vagy éjszaka?
– Vegye le a NAPSZEMŰVEGÉT – maga részeges csavargó! – Akkor majd megtudja!
A csattanó válasz végképp leterített. Honnan került hozzám ez az „alkalmatosság”? – morfondíroztam magamban, most már szemüveg nélkül.
– Nyilván elemeltem a kocsmában – vontam le végül a megfellebbezhetetlen szentenciát. Ezzel a vaksággal kellett bűnhődnöm pillanatnyi kleptomániámért.
Esküdöztem, fogadkoztam még vagy fél óráig, hogy nem iszom. Mindhiába tettem! Nem is szépítem. Ezt a kis írást sem kimondottan abszintmentesen követtem el.
Likes
Nincs hozzászólás