Állandóan a Te arcodat látom a vízben
ahogy visszatükröződik – pedig milyen
ritkán járok bárminek a partján – s hogy
miért is hallom a te hangod a patak a folyó
s akármilyen vízcsobogásban fel nem foghatom
És mégis, jóllehet be nem érném holmi árnyékokkal
mindenfelé az árnyékodat látom én…
Hát hogy lehetek ennyire bolond? Szomjazó
lévén kitátom a torkom és csak iszlak iszlak
egyre nyellek – oly iramban hogy alig kapok
levegőt – hisz bolondságok bolondsága
ez már mert amint berúgtam s elheverek
eltelve részegen máris vágyom egyre vágyom
rólad tűnődve mélázón várva-várva
s tudva jól hogy megint milyen szomjas leszek…
Mint kivert kutya s pont olyan éhesen
édes ízeket találok a csészédben –
érett gyümölcsöt hoztál nekem e télben:
szerelmet hozol mit kívüled én
meg nem osztok senkivel…
2012 augusztus, első díj
