Kérsz viszkit?
– Jöhet! – szólt szomorkás hangon a harminc év körüli barnára lesült férfi, meztelenül feküdt az óriási napraforgó fejekkel átszőtt bársony takaróval letakart széles kevereten, csak zokni volt rajta. A nyitott ablakokon át egy szaxofon édes-bús játéka szűrődött be. Este volt, már kigyúltak a csillagok.A nő elég rosszul nézett ki, fiatalabb kori jó alakját már régen elveszítette, látszott, hogy elmúlt ötven éves, sőt talán a hatvanat is meghaladta. Hiába festette mézszőkérre rövid haját, arcán a mély ráncok elárulták igazi korát. A fekete hullámos hajú férfi elmerült a dévédé nézésében, éppen egy pornófilmet rakott be pár perce, így nem vette észre, hogy a zöld szemű öregedő nő valamilyen port szórt italába. „Nem fogja észrevenni”, gondolta Emma, majd halk léptekkel odavitte az ólomkristály poharat Jacknek. A férfi egyhajtásra kiitta, utána nem sok idő telt el, furcsa szédülést érzett, színes körök táncoltak a szeme körül, azt hitte a csillár fénye bántja, ezért odament és lekapcsolta a világítást. Aztán már semmire sem emlékezett.
Emma elégedetten nyugtázta magában, hogy a férfire ilyen hatással volt a „por”, és lustán nyujtózkodott a viharos együttlét után a szomszéd szobában a pamlagon. Jack már aludt odaát a nagy széles ágyon, nem észlelt semmit, és másnap semmire sem emlékezett. Nem értette miért fáj annyira a feje, de aztán ezen sokáig nem töprengett, amikor eljött Emmától, az húszezer forintot adott neki, ő megköszönte és elhúzta a csíkot haza. Claud, a barátja, adta neki ezt a címet és telefonszámot, az internetről szerezte, mivel ő homoszexuális volt nem kellett neki a nő. Mikor Jack hazaért bevágta magát a fotelbe, amit Ica lomtalanításnál hozott fel az utcáról, és két órát aludt, csak úgy ülve. Aztán bement a hálószobába és mély tompa álomba merült. Reggel, amikor kezdett a férfi feje kitisztulni, megpróbált visszaemlékezni az Emmánál töltött órákra, de jóformán semmi sem jutott eszébe, azután, hogy azokat a köröket látta.
Ica, a barátnője, nem csinált ügyet a kimaradásból, mivel nagyon szerette a férfit, és nem akarta elveszíteni. Ezután szinte mindennap telefonált a vezetékesen egy mély basszus férfihang, és Jacket kereste. Ilyenkor a férfi kért és kapott eltávozást Icától, akinek már sokszor az idegeire ment, hogy sosincs pénzük. Kettőjüknek megvolt a százezer, Jack segélyével együtt, amit az kiharcolt magának, mégsem volt elég, mert a férfi szerette az italt, Ica is bevágott naponta egy-két pohárral, többel azért nem. Öt éve éltek együtt, a nő igyekezett megvenni néhány dolgot, volt hifijük, külön tévéjük, sőt Ica egy bolond pillanatában vásárolt egy szintetizátort, hogy majd megtanul rajta játszani, de mindig félretette ezt a gondolatot, mert nem tellett zenetanárra.
Életük teljesen megváltozott. Már nem kellett a napi gondokkal megküzdeniük, hogy „már megint üres a hütő”, „miből fizetjük ki a gáz-villanyszámlát?„ „mit eszünk ma ebédre?” Mégis a férfiben felgyülemlett valami tompa üresség, ami azelőtt nem volt meg benne, rendszeresen eljárt Emmához és a férjéhez, azok azt sem tudták mivel kínálják, nem sajnáltak tőle semmit, rántott libamájtól kezdve az újházi tyúklevesig, minden szerepelt a menűjükön, amivel Jacknek kedveskedtek. A házaspár megengedte, hogy a fiatal férfi a Volvójukat vezesse, az meg élt az alkalommal, hogyan is tellett volna nekik még kocsira is! Ica az ábécében volt pénztáros, ezért kellett minden forintot beosztaniuk, Jack meg nem dolgozott, imádta a lustálkodásokat, a gondtalan időket, amivel csak saját maga rendelkezett, tehát „időmilliomos” volt. Gyereket nem akartak egyelőre, gondolták később majd csak kimásznak ebből a kilátástalan létből, de sok reményük nem volt, pedig Ica már a huszonnyolcadik évében járt, szerencsére a nagyitól örökölte ezt a kétszobás lakást.
Valaki azt gondolhatná, hogy ez a két lélek nem szerette egymást, pedig tévedne! Ica amikor dolgozott, maga előtt látta Jack meztelen alakját, amint nyáron alszik a könnyü takarón, száján gyerekes mosollyal, ó milyen szép fiút tudna neki szülni, fekete, göndör hajú lenne és olyan kék szeme, mint a férfinek.
Tavasz volt, az újjászületés kibuggyant a fákból, újra virágoztak, megindult az élet. A zöld levelek megjelentek az ágakon, a természetet nem érdekelte, hogy mennyi pénzük van az embereknek, újra itt volt a tavasz, és szerelmek jöttek, mentek, a május mindenkié volt, szegényeké, gazdagoké. Voltak akik bíztak a jövőben és gyönyörű csecsemőket szültek, elgyönyörködtek gyermekeik szépségében. De voltak olyanok is, akiket csak a ma érdekelt, nem gondoltak a jövőre, hogy aztán idős korukra magukra maradjanak és már hiába is vágyódnának utódra, elkéstek vele. Jacket és Icát mind e magas gondolatok nem érdekelték, élték ezt a furcsa életüket, míg Isten azt nem mondta, térjetek nyugovóra, több évet nem adok nektek!
De addig is reménykedtek.
