János, mióta megözvegyült minden reggel gondterhelten ébred! Munkanélküli segélyből tartja el hét éves kisfiát.
– Jánoska, ébredj, iskola! – Kelti fiát az apa.
János, miközben a reggelit készíti gondolkodik. Milyen boldogok is voltak mikor Jánoska iskolába kezdett járni. Egymás mellett ültek az imádott feleség és szerető édesanyával az iskolai színpad előtt. Megszólalt egy ismerős hang. Nagyon oda figyeltek.
Az ő kisfiúk kezdett el beszélni.
– Drága szüleim! Köszönöm, hogy megszülettem, iskolába járhatok! Tanulhatok! Orvos akarok lenni, hogy téged, drága jó édesanyám meggyógyíthassalak.
Ennél a szónál Jánoska sírva szaladt le a színpadról édesanyja ölébe! Igen, ekkor már tudták, hogy Marika az imádott feleség és szerető édesanya gyógyíthatatlan beteg.
Karácsonykor már nem vehette át kisfiától az ajándékot. Meghalt.
Reggeli után Jánoska iskolába ment. Az apa elment a tüzép telepre, talán kap alkalmi munkát. Nem is kellett sokáig várnia! Megszólította egy fuvaros:
– Dolgozni szeretne? – kérdezte.
– Igen! Szeretnék egy kis pénzt keresni! – felelte János.
Dolgoztak is egész nap rendesen.
– Lennél-e állandó rakodóm? – kérdezte Jánost a munkaadója este mikor kifizette a munkabérét.
– Igen! – felelte János.
Az apa a vacsorát készítette, mikor meghallotta kisfia hangját.
– Édesapa! Édesapa! Ötösöket kaptam!
– Én is! Köszön vissza János.
Mikor a kisfiú belép a konyhába nagyot néz!
Az asztalon a vázába édesanyja kedvenc virága egy rózsa csokor. Mellette tányéron egy-egy szelet torta, s a széken egy új labda.
– Milyen nap van ma édesapám? – kérdezte Jánoska.
Mikor édesanyja meghalt megígérte, hogy se csokit se colát nem fogad el addig ameddig édesanyja sírköve nem lesz kész!
– Kisfiam ne öltözz át! Először kimegyünk a temetőbe édesanyád sírjához, kivisszük a virágot utána elmegyünk labdázni egyet.
– Este van! Kapuzárás! – zavarja meg a csendet a temető őr!
Jánoska nem bánta, hogy nem játszhatott az új labdájával. Édesanyja sírjánál tölthette az időt. Tovább teltek a napjaik. Jánoska iskolába, az apa tüzép telepre járt dolgozni.
– Jánoska kérlek délre gyere haza a locsolkodásból szól húsvét reggelén az apa. Éppen a delet harangozzák nyílik az ajtó.
– Édesapám a cementre való már megvan! – közli boldogan a fiú.
– Köszönöm kisfiam, de most csak kétszáz forintot fogadok el tőled. Az apa csak azért fogadott el kisfiától pénzt, hogy tudja, érezze ő is hozzájárult édesanyja sírkövének elkészíttetéséhez. Ebéd után apa és fia kéz a kézben kimentek a temetőbe ahol a nap már várta őket. Odaérve a kisfiú látja, hogy a fa kereszthelyen egy fekete márványkő áll édesanyja sírján melyet időközben János elkészíttetett. Majd síró szemekkel felnéz apjára, s mondja:
– Köszönöm, drága jó édesapám! S megcsókolja apja munkában elfáradt kezeit.
Likes
Nincs hozzászólás