Fejteném megannyi álmomat…
Ösztönöm vetítve válogat
Torz-amorfra olvadt képeket,
Mély tudattalanba lépeget:
Nyári kertek rózsaágait,
Gyermeket, ki tátikát szakít,
Andalítva ringató mesét,
Hársfa hűvös lombja int feléd,
Dalt idéz a múltam, ölbe vesz:
Elfelejtett, régi-bús lemez,
Füstös, lámpa-testű sanzonok
Ritmusán elégek: ott vagyok…
De annyi éjjel újra megtalál
Verejtékbe vonva sok halál,
Szembenéz a régi éjszaka,
Fogva tart a rettegés szaga…
Cseppfolyós a hajnal, csonttalan,
Könnyeimnek démon-arca van,
Jégbe fonja testem, úgy lehel:
Míg kísértlek, nem felejtesz el…
Gáttalan, ha árad, oly szabad,
Tintaként lefolyva szétszalad,
De álmomon feléled reggelig,
Ösztönömbe égve rejtezik…
