feléd sem nézek
de halálom még
így is szemedben hegedül
síromban fekve
is potyog rám mézed
abszurdan és keserűn
(kínomban írom –
mi természetes állapot,
meleg s otthonos;
ahogy az idő múlik –
az, mi iszonyatos)
Baracska, 2007.10.04.
január hónap, harmadik díj
