Koleszár Noémi Lillához és
Dömötör Lászlónak
X.
Dömötör László – Sárközi Lászlóhoz:
Legföljebb néhány kérdést tenni föl
merek. Néha. Magamnak. Lábujjhegyen.
Habzó szájjal osztani ítéletet,
s „észt”, épp elmével ugyan ki tenne?
Önhitt bírák közt elvész a törvény,
az ősi és örök parancsolat, s más
nem marad, csak a jog. A gyűlöletre.
Barátom! Ettől, leszel boldogabb?
Tetejébe, bosszúd múzsák csontjait
törik. A líra ezt nem érdemli meg!
Maradj mi voltál, az a másik: költő,
zseniális. A „mocskot, szart, pisát” hagyd
kocsmák pultján! Vagy tollad dobd szemétbe,
ha hegyén csupán cigány-átok fogan.
***
Sárközi László válasza Dömötör Lászlónak:
Olykor az író tollán átok fogan
ha muszáj, nyakig mászik a szemétbe
igazáért, emleget szart, pisát: hagyd
rám, gyarló ember vagyok, nemcsak költő.
Az utókor sehogy sem érdemli meg,
hogy átkos föld takarja majd csontjait,
de megátkoz, ha nem lesz boldogabb,
ha lehajtom fejem a gyűlöletre.
Hazám hazugoké, ígérgetnek s mást
művelnek, de most övék a törvény.
Hitem akár a viharba kitenne:
fejemre vonok bármi ítéletet,
mintsem szolgamód, sunyin, lábujjhegyen
éljek s kérdést, embert nem tenni föl…
