Szeretem, amikor azt mondod, értesz.
De bánt nagyon, hogy olykor inkább félre…
Lépsz, s míg ringó csípődre lopva nézek,
Úgy érzem, kár volt. Félreismertelek.
Szeretem, ha erősködsz, ennyi neked elég.
Kevésbé, mikor úgy érthető,- na ebből…
Látszik, már bonyolulttá vált a pofonegyszerű,
S az édes kettes néhanap kusza-keserű.
Szeretem azt hallani tőled, kis butám!
De mondd miért, hogy úgy érzem, annak is…
Nézel rám hosszan, boszorkány szemeiddel.
Ilyennek szeretlek. Hazudtam, – mégis hidd el!
Ma nélküled telt el újra egy napom,
s fellélegeztem. Késő, már úgyis belepusztulok!
Őrült keringő forgat, erre táncolok:
Elém állsz, – kerüllek. Eltűnsz, – utánad fordulok.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
